Ez a MOB véleménye a magyar színekben lebőgő síakrobatáról - videó

Ez a MOB véleménye a magyar színekben lebőgő síakrobatáról - videó

ciki
PUBLIKÁLÁS: 2018. február 19. 14:05
Bors

Akárhogy is kívánjuk szépíteni, aki valamelyest is figyelemmel követi a téli olimpiát, az jelenleg a magyar színekben versenyző honosított amerikai Elisabeth Swaney síakrobatikás szereplésén röhög. A sportoló ugyanis úgy vett részt egy olyan sportágban, ahol minden a trükkökről, az ugrásokról szól, hogy (kapaszkodjanak meg!) egyetlen trükköt, egyetlen ugrást sem mutatott be. Gyakorlatilag végigcsúszott a pályán. Ennyi.

Molnár-Bánffy Kata, a Magyar Olimpiai Bizottság kommunikációs vezetője az Origo kérdésére válaszolva elmondta: felülvizsgálják a jövőben azt, hogy ki indulhat olimpián annak fényében, hogy az adott sportolónak van-e bármi esélye a sportágban vagy sem.

"Eddig az volt a szabály és most is az, hogy aki a maga sportágában a nemzetközi szövetségek által meghatározott kvalifikációnak megfelelt, azt nevezte a MOB. Akinek tehát a szövetség bizalmat szavazott, annak a MOB is. Elisabeth Swaney esete azt mutatja, hogy ezt a rendszert át kell gondolni. Ezért át is fogjuk gondolni. Erre van számos nemzetközi példa, meg fogjuk ezeket vizsgálni" - árulta el Molnár-Bánffy.

Csak összehasonlításképp - ilyen volt a selejtező győztesének siklása:

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.