Milák négy év alatt egyszer sem késett el az edzésről

Milák négy év alatt egyszer sem késett el az edzésről

Milák Kristóf
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 29. 10:50
Érden azért (is) előnyös eredményesen sportolni, mert kiugró eredményért jár egy jutalomautó a helyi szponzortól. Noha Milák Kristóf úszó tavalyi három világversenyén egyaránt remekelt, mégsem veszi át ezt a kocsit, mert még csak az elméleti vizsgán van túl.
szs

Amikor majd eljön az ideje, a nagymamája autójával gyakorol, addig valamelyik hozzátartozója fuvarozza át Tárnokról a reggelente háromnegyed hatkor kezdődő érdi edzésére. De a táncparketten partnere vezetésében már profi. Osztálytársai bámulattal említik, hogy a szalagavatóján remekül lejtette az argentin tangót.

Az ifjúsági világ- és Európa-bajnok, felnőtt vb-második pillangó-specialista pénteken és szombaton egy svájci viadalon verseng először 2018-ban, majd az év fő erőpróbája, az augusztus 2. és 12. közötti Eb vár rá Glasgow-ban. Köztudott, Sós Csaba úszókapitány úgy döntött, hogy négy magyar nagyágyút (Cseh László, Kenderesi Tamás, Milák Kristóf, Tekauer Márk) nevez 200 m pillangón, és ezért - mivel nemzetenként csak két sportoló lehet finalista - ketten biztosan lemaradnak a döntőről.

– A kapitánynak erre a döntésére számítottam, ezért nincs benne semmi meglepő - kommentál Milák érdi edzője, Selmeci Attila. – Felvesszük a kesztyűt Cseh Laciék ellen is.

Milák amúgy az Érd Arénában nagy kedvvel látogatja a bajnoki élmezőnyhöz tartozó érdi női kézilabdázók meccseit, otthoni kedvenc kikapcsolódási formája pedig az informatika. 

– Felvillanyoz az, hogy a négy év alatt, amióta én irányítom a felkészülését, Kristóf egyszer sem késett el.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.