Senkinek sem tesz jót a bizonytalanság, ami a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka és edző férje, Shane Tusup házassági válsága miatt kialakult. A házaspár cége, az Iron Corporation dolgozói egyelőre ugyanúgy teszik a dolgukat, mint a tulajdonosok viszonyának megromlása előtt, de attól tartanak, hogy akár az állásukat is elveszíthetik, ha nem lesz békülés. Lapunk úgy tudja, hogy az alkalmazottaknak nem kell mindennap egyeztetniük Katinkával vagy Shane-nel, de ha mégis érkezik felőlük valamilyen kérés, akkor azt a házaspár tagjai egymástól függetlenül teszik meg, azaz egyértelmű, hogy az úszó és férje nincs beszélő viszonyban egymással.
Értesüléseink szerint a Katinka életéről szóló könyv, illetve a saját névvel ellátott ruházati termékek eladásában nem jelentkezett visszaesés a házassági válság kirobbanása óta, és egyelőre a szponzorok sem jelezték, hogy kínos számukra az ügy, és ezért eltekintenének a sikeres úszó további támogatásától.
– A BioTechUsa ügyvezetője szinte baráti viszonyt ápol Katinkával, aki régóta a cég meghatározó reklámarca, és egyáltalán nem vetődött fel, hogy ez ne így legyen a jövőben is.
A magánélete csakis rá tartozik, mi abba nem szeretnénk belefolyni – árulta el Kardos Imola, a cég PR-menedzsere.
Az okostelefonjairól elhíresült kínai Huawei sem kíván kihátrálni Katinka mögül, de a céget kizárólag az úszó sorsa érdekli.
– Természetesen figyeljük a híreket, tájékozódunk arról, mi történik Katinkával. Mi az úszónővel szerződtünk, a kooperációt a jelenlegi helyzet semmilyen szinten nem befolyásolja – szögezte le Ament Amarilla, a Huawei Technoligies Hungary senior marketingmenedzsere.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.