Sport

Világcsúcsot emelt a 111 centis Rich

T. R.

Létrehozva: 2017.12.03.

Rich Willis életútja nem szokványos. A törpe növésű brit férfi több mint ötven műtéten esett át, az erőemelést csak tavaly kezdte, most mégis világcsúcsot ért el. Döbbenetes teljesítmény!

Rich Willis 48 éves, eddigi élete főleg a fájdalomról és a műtétekről szólt. A törpe növésnek egy ritka fajtájával született, vannak csontjai, amelyek rendesen nőnek, a legtöbb csontja meg van rövidülve, de akadnak olyanok is, amelyek teljesen el vannak deformálódva és a növési irányuk sem megfelelő. A lábfejei például befelé álltak, amikor megszületett, azt a rendellenességét egész kicsi korában korrigálták műtéttel, de később is több mint ötvenszer kellett operálni.

– Az életem része volt a fájdalom és a kiszolgáltatottság érzése – mondta Rich. – Kórházból ki, kórházba be, erről szólt az életem. Fájdalomcsillapítókon éltem, és segítségre szorultam, a kislányom köti be a cipőfűzőmet, ő adja fel a zoknimat, ő mosogatja el az edényeket, miután ettem, és ő nyúl fel a magasabb polcokra, ha kell valami. Hiába próbáltam nem mutatni a fájdalmamat, nem sikerült. Lelket akart önteni be­lém, ezért javasolta tavaly, hogy kezdjem el az erőemelést, ugyanis látta a paralimpiát, ahol egy törpe növésű versenyzőnő erőemelő-versenyen indult. „Apa, ezt te is meg tudod csinálni!”, mondta, és szót fogadtam neki. Ma azért hajtok, hogy boldognak lássam, mert ő attól boldog, ha engem mosolyogni lát.

Rich felesége, Charlotte egészséges, és kislányuk, a hatéves Cherry sem örökölte az apuka törpe növését. A mindössze 111 centi magas Rich januárban indult első versenyén, novemberben pe­dig már világrekordot ért el kategóriájában: 51 kilósan 97,5 kilót ért el fekvenyomásban.

– Amikor Cherry született, en­gem is műtöttek, egy időben tanultunk meg járni – fogalmazott Rich. – Az én történetem leginkább arról szól, sosem késő elkezdeni, hogy az út során de­rülnek ki az erősségeink és a gyengeségeink, ha nem csinálunk semmit, ezeket sosem tudjuk meg magunkról, valamint az, hogy ha van álmunk, akkor neki kell esni. A baj az, hogy meg sem próbáljuk.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek