Icipici lányt szeret az izlandi Hegy

Icipici lányt szeret az izlandi Hegy

különbség
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 17. 10:15
<p>Hafþór Júlíus Björnsson a Trónok harcában játssza Gregor Clegane, a Hegy szerepét, de az izlandi óriás valójában erősember.</p>
T. R.

Hafþór Júlíus Björnsson a harmadik, aki a Hegyet alakítja, a szerep világszerte ismertté tette. De ő már a szerep előtt híres volt, csak egy másik területen. Hazájában, Izlandon elsőosztályú kosárlabdázó volt – az U18-as Európa-bajnokságon a válogatottban is szerepelt –, majd egy bokasérülés miatt abba kellett hagynia. Magnús Ver Magnússon erősember edzőtermébe kezdett járni, 2008-ban Magnús fedezte fel, 2010-ben már el is indult első erősemberversenyén. Azóta nyert hét országos bajnoki címet, háromszor lett Európa legerősebb embere, a világbajnokságon háromszor lett második, illetve három alkalommal harmadik, a legendás Arnold Classic erősemberversenyen idén a második helyen végzett. 

Vagyis függetlenül a filmsikereitől – azóta több filmben is szerepelt – tovább folytatja erősemberkarrierjét, és sorra éri el a jobbnál jobb eredményeket. A súlyok, amelyekkel megbirkózik, bámulatosak: 440 kilóval guggol, 460 kilóval csinálja a felhúzást, 230 kilóval fekvenyom. Nemrég megdöntött egy ezeréves rekordot a vikingek erősemberversenyén: egy 650 kilós fatönkkel öt lépést tett meg…

A Trónok harcában gonosz karaktert játszik, amúgy kenyérre lehet kenni. Kislányáért mindent megtesz, igyekszik minél több időt eltölteni vele. Sajnos nem él együtt a kislány anyukájával, sokáig facér volt. Most azonban a szerelem is rátalált újra.

A kanadai Albertában járt, ahol egy  versenyen vett részt. A helyi Earls Kitchen+Barba ment vacsorázni, ahol az egyik pincérnő autogramot kért tőle. Az aláírásból beszélgetés, a beszélgetésből szerelem lett. A kapcsolat még friss, alig két hónapos, de már elvitte Izlandra Kelsey Hensont. A látványos méretkülönbség nem zavarja őket: a 206 centi magas és 180 kilós férfi tud vigyázni a 157 centis lányra. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.