Minden úgy kezdődött, hogy a meccs negyvenedik percében megrúgták a jáki Máté Ádám testvérét, aki ezt számon kérte a hazaiak játékosán.
– Megkérdeztem tőle: „Te mit csinálsz, normális vagy?” Aztán kicsit meglöktük egymást – emlékezett vissza Máté. – Ezután indult meg felém a hazai csapat edzője, meglökött a jobb vállamon kétszer, aztán a jobb kezével szájon ütött. Igaz, nem volt nagy erejű az ütés, de ahhoz elég volt, hogy a földre kerüljek – mesélte a sértett focista, aki azt szerette volna edző-édesapjával, Zoltánnal elérni, hogy a játékvezető fújja le a meccset. Ez nem történt meg, a bíró elküldte a padtól a hazai trénert, és folytatódott az összecsapás.
– Feljelentést tettem. A bíró leírta a történteket a jegyzőkönyvbe, és megnevezte a hazai edzőt. Ezt pedig a rendőrség bekérheti a nyomozáshoz. Lesz még egy meghallgatás, aztán a szembesítés – mondta a 21 éves játékos. Hozzátette: ők focizni szeretnének, nem azt, hogy rúgják-üssék őket. A gencsapáti klubot is kerestük, hogy megkérdezzük Szigetvári Benedek edzőt az ügy kapcsán, de nem kívánt élni a lehetőséggel.
– Az ügyben garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást a Szombathelyi Rendőrkapitányság – tájékoztatta a Borsot dr. Kazmar Enikő sajtószóvivő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.