A sportrajongók kapkodhatják idén a fejüket, kedvenceik sorra jelentik be, hogy újabb baba érkezik hozzájuk. Elsősorban a focisták és a teniszezők húztak bele a családbővítésbe. Előbbi sportágban Novak Djokovics és Serena Williams már bőszen pelenkázik, míg Andy Roddick és Andy Murray egyaránt a második gyermekét várja a párjával. A focistáknál elsőként a Real Madrid portugál ásza, Cristiano Ronaldo jelentette be, hogy a nyár elején béranyától született ikrei után kedvese, Georgina Rodríguez is várandós, ám úgy látszik, örök riválisa, Lionel Messi ezen a téren sem akart tőle lemaradni. Az argentin klasszis felesége, Antonella Roccuzzo ugyanis hétvégén tette közzé az Instagramon, hogy Thiago és Mateo testvérkét kap.
Rajtuk kívül a szintén a spanyol bajnokságban érdekelt Sergio Ramos és neje, Pilar Rubio már a harmadik közös gyermek érkezésére készül, az Everton vezére, Wayne Rooney pedig hamarosan negyedszer néz apai örömök elé. De Steven Gerrardékhoz is negyedszer érkezett meg a gólya idén tavasszal. Ebből is látszik, hogy a világelitbe tartozó teniszezők és focisták nem csak a pályán eredményesebbek az átlagnál...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.