Kucsera ismét kajakba ült

Kucsera ismét kajakba ült

eltiltás
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 08. 12:15
Bors

Augusztus 27-én lejárt a világ- és Európa-bajnok kajakos Kucsera Gábor eltiltása. Nos, a 35 éves, Kucsi becenevű kajakostól megtudtuk, hogy a határidő letelte után a Római-parton máris kajakba ült. – Egyelőre nem szívesen be­szélek a visszatérésemről, de az tagadhatatlan tény, hogy a mozgás igencsak jólesik – mondta Kucsera, aki a párjával, Tápai Szabinával ugyan egy exkluzív fitnesztermet üzemeltet, de hát az mégsem ugyanaz, mint amikor az ember a kedvenc sportágát űzi, kimegy a természetbe, hajóba ül, evez és lapátol. 

– Hogy mit hoz a jövő, nos, er­ről korai lenne bővebben be­szélni – folytatta Kucsera. – Fo­galmazhatnék úgy is, hogy a mostani kajakozás afféle próba volt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy még azon sem gondolkodtam, ki lesz az edzőm, ki vezeti le a munkát. Mondom még egyszer, a mozgás öröme az, ami most eltölt, és ami a legfontosabb számomra.

A volt válogatott versenyző nemigen tagadja, hogy az évek során felszedett jó pár kilót, és abból a célból, hogy könnyebben menjen a kajakozás, eljár kondizni.

– Úgy gondolom, másfél hónapos időszak az, ami alatt valószínűleg eldől majd, hogy érdemes-e még komolyabban is kajakoznom. Addig viszont tényleg semmi más nem érdekel, csak hogy két év után újra kajakozhatok – zárta szavait Kucsera. szs

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.