Villámgyorsan felvette a La Liga ritmusát a 22 éves exújpesti támadó.
– Amikor Spanyolországba igazolt, azt beszéltük, nagyjából az ötödik és tizedik forduló között foglalhatja majd el helyét a kezdőben. Enis maga is meglepődött, hogy ez gyorsabban sikerült – mesélte a Borsnak Georgi Attila, a Bardit képviselő Sports Entertainment Group menedzseriroda képviselője, aki a focista magas játékintelligenciájával magyarázta a gyors beilleszkedést. No meg kiváló rúgótechnikájával. Új csapatában már a Villarreal, a Deportivo és a Real Sociedad kapuját is bevette szabadrúgásból (a Levante tegnap este, lapzártánk után a Betis otthonában lépett pályára).
– Enis tizennégy éves volt, amikor megismertem. Megkérdeztem, mik az erősségei. Azt mondta, Cristiano Ronaldó-s a szabadrúgása. Megnéztük, és tényleg. Az a technikája, hogy nem csavarja, hanem teli rüszttel rúgja meg a labdát, ami valósággal szitál a levegőben – magyarázta a menedzser, aki hozzátette: Bardi mindennap, edzés után csaknem egy órát gyakorol, körülbelül ötven szabadrúgást ereszt még meg. A legjobbaknak járó 10-es számú mezt is ennek köszönheti.
– Enis a 7-esben szeretett volna játszani, de az foglalt volt, így kedvence, Zinédine Zidane egykori számát, az 5-öst választotta. Majd amikor a Villareal elleni edzőmeccsen lőtt egy hatalmas gólt, egy klubvezető bement az öltözőbe, levetette vele, és a kezébe nyomta a tízest – mesélte Georgi, aki elárulta, már Angliából, Németországból és Olaszországból is érdeklődnek Bardiért, akinek kivásárlási ára cirka 15 millió euró (4,7 milliárd Ft). A Levante 1,5 millióért vette az Újpesttől.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.