Szívinfarktus végezhetett a 38 éves labdarúgóval

Szívinfarktus végezhetett a 38 éves labdarúgóval

foci
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 16. 09:15
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a PSK labdarúgója, a 38 éves Felföldi Csaba, a Siófok korábbi élvonalbeli játékosa.
T. D.

Információink szerint Csaba éppen a munkahelyére igyekezett, a szomszédok attól nem messze, a járdán fekve találtak rá. Hívták a mentőt, ami tíz perc alatt ki is érkezett. Azonnal megkezdték az újraélesztést, sajnos sikertelenül. A szomszédok elmondása szerint a Fefe becenevű focista orra betört és a szája is felszakadt, ami azt jelenti, védekezés nélkül zuhant a földre. A PSK egyik alkalmazottja lapunknak elárulta, habár hivatalos indoklása még nincs a halálnak, a történtekből arra következtetnek, hogy szívinfarktus okozhatta a Pest megyei csapat vezéregyéniségének hirtelen elhunytát. Mindenkit lesújtott a hír, értetlenül állnak a történtek előtt. A klub egy olyan barátot, kollégát vesztett el, aki a hétvégén a nagy forróságban még a pálya szélén izgult játékostársaival az egyesület U17-es csapatáért.

Telefonon elértük Dórát – aki hosszú ideje együtt élt Fefével, idén pedig el is jegyezte őt a REAC-ban és Vecsésen is megfordult futballista –, de a lány elcsukló hangon közölte, nem szeretne nyilatkozni.

A közösségi oldalon sokan kifejezték együttérzésüket, volt csapattársak, barátok, a Kelen SC, a II. ker UFC és egy drukker is, aki az egész Bp. Honvéd szurkolói tábor nevében nyilvánított részvétet. Hétfő este nyolckor gyertyás megemlékezést tartottak a PSK-pályán.

Csaba három évig volt az első csapat edzője, mielőtt elhunyt, játékosként és szakosztályvezetőként tevékenykedett a pestszentimrei klubnál.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.