Márton Anita diszkoszvetésben is jeleskedne

Márton Anita diszkoszvetésben is jeleskedne

atlétikai vb
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 10. 20:30
szs

Kész szerencse, hogy Márton Anita nem kapta el a norovírust, pedig a betegség a magyarok szálláshelyén, a Hotel St. Paulban is megjelent (egy vendég megfertőződött). Máskülönben a ma­gyar atlétanő aligha nyert volna ezüstérmet súlylökésben.

– Bennünket elkerült a há­nyással, hasmenéssel járó vírus – újságolta Eperjesi László, Márton edzője. Anita így jó erőben volt, és utolsó kísérletével akkorát hajított (19,49 m), hogy nyomban a második helyen találta magát.

Egyébként unikum, hogy – mint korábban oly sokszor – ezúttal is az utolsó próbálkozására hajtotta végre a dobogót érő gyakorlatát.

– Valóban, voltaképpen Anita védjegyévé vált, hogy utolsó kísérlete sikerül a legjobban. Ezúttal korábbi dobásaihoz képest hatvan centit javított! Annak pedig különösen örülök, hogy még az amerikai olimpiai bajnoknő Michelle Cartert is megelőzte – lelkendezett Eperjesi.

– Amennyiben nem szólt volna közbe az eső, amitől igencsak csúszott a golyó, alighanem túljutok a húszméteres álomhatáron is. De persze így is elégedett vagyok – értékelt Márton.

A súlyemelésben is kétszeres magyar bajnok atlétanő tegnap városnézés helyett mentálisan készült a diszkoszvetésre. Itthon ugyan magyar bajnok, de külföldön főleg a súlyt hajigálja.

– Ha a selejtezőben a 60,94 m-es egyéni rekordját felülmúlja, bekerülhet a tizenkettes döntőbe – vélelmezte előzetesen Eperjesi.

Tízpróbázóból gátkirály

Norvégia utoljára Ingrid Kristiansen révén szerzett aranyérmet 1987-ben, és a római diadalát követően most a 21 esztendős Karsten Warholm hozzátette a maga szenzációs első helyét négyszáz gáton. Eleve nagy szám a norvég siker, de emellett még a srác eddig tízpróbázóként (!) volt ismert. Amikor célba ért, azt hitte, tréfál vele az eredményjelző, hogy ő a világbajnok (48,35 mp).

– Csípj meg, akkor elhiszem – mondta egy fotósnak Warholm, aki mások mellett az amerikai favorit Kerron Cle­mente-et is lefutotta. A tengerentúli olimpiai bajnok, nem mellesleg kétszeres világelső gátas a harmadik helyen ért be (48.52 mp). – Magam se értem, mi történt, az utolsó gát előtt csaknem összecsuklott a lábam – magyarázta az amerikai.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.