Sport

Milák apuka: A hajam is kihullott, úgy izgultam

K. D.

Létrehozva: 2017.07.31.

Fantasztikus teljesítményével, vb-ezüstérmével, három junior világcsúcsával egycsapásra közönségkedvenc lett a 17 éves Milák Kristóf. Édesapja, Mihály a helyszínen nézte fia úszását.

– Az utóbbi napokban folyamatosan hullott a hajam, gyomorfekélyem lett, annyira szorítottam neki. Leírhatatlan érzés volt látni a dobogón – mondta a Borsnak a büszke apuka.

Szerinte fia sikere abban is rejlik, hogy verseny előtt százszázalékosan összpontosít.

– Egy-két nappal a verseny előtt leül, mint az iszap. Olyan nyugalmat áraszt, ami számomra is fura. Azonban most, egy-két héttel a vb előtt olyan volt, mint egy hisztis kislány. Semmi nem tetszett neki, mindenért nyavalygott – fogalmazott az édesapa, akinek fiát alkata miatt a legendás úszóhoz, Michael Phelpshez hasonlítják. – Az édesanyámék hatan voltak testvérek, Kristóf nagymamája volt az egyetlen lány. Öt testvére mind vékony, magas srác volt, épp mint a három fiam. Én 183 cm vagyok, Kristóf és a két bátyja tíz centivel magasabb nálam, és Kirstóf még tuti, nőni fog.

Mihály arról is szót ejtett, hogy fia semmiben nem különbözik egy átlag kamasztól.

– Ugyanúgy zsörtölődni kell vele, hogy rakjon rendet a szobájában, ne anyukájának kelljen lepakolnia az asztalt. A tanulással nincs különösen gondja, bár hazudnék, ha azt mondanám, kitűnő tanuló. De háromnegyed ötkor kel, hogy fél hatra odaérjen az edzésre, majd iskola, délután pedig megint edzés. Ilyen terhelés mellett ember legyen a talpán, aki kitűnő lesz.

A 17 éves úszónak jelenleg nincs barátnője, apukája úgy véli, mert későn érő típus.

– Egyébként sem a cicababákat kedveli. Mivel sportközegben mozog, olyan csajok jönnek be neki, akik hasonló életmódot folytatnak, az érdi úszókról és kézis lányokról szokott mesélni.

Az apuka nem tart attól, hogy a korai siker miatt elszállna Kristóf. Példaképe nincs, de nagyon tiszteli a válogatott csapattársait, Cseh Lacit és Gyurta Danit. Szerencsére ellenpélda is van, volt olyan úszó, akivel együtt került a válogatottba, és a korai siker nem tett neki jót.

– Múltkor elengedtem egy buliba. Annyit mondtam: ha kiváló sportoló szeretne lenni, akkor ne igyon, ez kihathat a teljesítményére. Szín józanul jött haza – zárta Milák Mihály.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195528_auto_resized.jpg
origo.hu

Erős széllel jönnek a zivatarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715085019
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195673_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715085019
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715085019
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715085019
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715085019
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk