Sport

Magyar úszó nem állt Hosszú mögé

K. D.

Létrehozva: 2017.07.05.

Huszonkilenc úszó, köztük tizennégy olimpiai bajnok csatlakozott Hosszú Katinkához, aki társai segítségével megalapította a Profi Úszók Világszövetségét (GAPS).

– Joggal várjuk el, hogy a FINA vezetői mostantól egyenrangú félként tekintenek majd ránk, tárgyalóasztalhoz ülnek velünk, és minden fontos szakmai döntés előtt lehetőséget kapunk, hogy elmondjuk, mi a profi úszók véleménye – áll Katinka Facebook-bejegyzésében.

Az élsportolókból álló szövetségben minden kontinens képviselteti magát, ám érdekes, hogy Magyarországról csupán Ka­tinka.

– Amikor kijött az első közlemény, akkor a nemzetközi és a magyar terepen is minden úszóval felvettük a kapcsolatot. A külföldi úszók mutattak hajlandóságot ennek a szervezetnek a megalapítására – mondta Tóth Fanni, az Iron Lady sajtófőnöke. A négyszeres olimpiai ezüst­érmes Cseh László szerint őt senki sem kereste. – Velem ugyan nem vette fel senki a kapcsolatot, de ezzel a témával most nem szeretnék foglalkozni. Nyakunkon a világbajnokság, jelen pillanatban csak erre koncentrálok – fogalmazott a Borsnak. Lapunk úgy értesült, a külföldiek azért mutatnak nagyobb hajlandóságot, mert a magyar társak, akik segítettek Katinkának Gyárfás Tamás megbuktatásában, nem profitáltak semmit, minden kiváltság a háromszoros olimpiai bajnoké lett. Kerestük az ügyben a FINA alelnökét, Gyárfást is, ám ő nem kívánt nyilatkozni, mint ahogy a nemzetközi szövetség sem. Egyébként a FINA-nak van saját sportolói szervezete, ám ott jelenleg egyetlen magyar sincs.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190559_auto_resized.jpg
origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715016619
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192532_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: új lehetőségek, új célok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194074_auto_resized.jpg
ripost.hu

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192919_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715016619
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715016619
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715016619
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715016619
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el