Eltört a csuklója az Újpest bajnokának

Eltört a csuklója az Újpest bajnokának

sérülés
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 28. 20:15
Alighogy visszatért Újpestre a Honvéddal bajnok kölcsönjátékos, Zsótér Donát, máris súlyos sérülést szenvedett. Ráesett a kezére, és eltört a csuklója. Barátnője otthon ápolja.
Ko-Be

Egy meccs jutott az Újpestben az elmúlt év felfedezettjének – egyelőre. Az ausztriai edzőtáborban, a ciprusi Apollon Limassol elleni második felkészülési meccs ötödik percében csuklótörést szenvedett Zsótér Donát, de már a visszatérésen gondolkodik. 

– Litauszkitól kaptam egy labdát, amivel visszafordultam. Jött az ellenfél, és akkorát taszajtott rajtam, hogy a lendülettől a futópályára estem. Kézzel tompítottam az esést, és azt láttam, hogy behorpadt a csuklóm – emlékezett vissza a sérülés pillanatára a 21 éves bajnok. – Bevittek a kórházba, ahol kaptam egy injekciós érzéstelenítőt, és az orvos visszatette a helyére a csuklómat. Begipszelték, és jöttem haza. Felhívtam a barátnőmet, szegény elsírta magát a hír hallatán. De a körülményekhez képest már jól vagyok. Pénteken pedig az is kiderül, hogy megúszom-e műtét nélkül – mesélte a középpályás, aki párja, Orsolya segítségével már otthonában lábadozik. Négy hetet minimum ki kell hagynia, július 23-án, az NB I. második fordulójában pedig már jön a Fradi elleni rangadó. 

– A sérülés pillanatában is csak az járt a fejemben, mennyit kell kihagynom. És hogy ott akarok lenni a derbin. Ha kell, sportgipsszel a kezemen – mondta az utánpótlás-válogatott Zsótér.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.