Szerelem repíti a legszebb futónőt

Szerelem repíti a legszebb futónőt

futónő
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 20. 22:30
Shaunae Miller nemrég ment feleségül észt szerelméhez, ami jót tett a bahamai futónőnek. Nemrég a világ idei legjobb eredményét futotta.
(t)

Shaunae Miller kétségkívül a legszebb futónő az atlétika világában, de talán azt sem túlzás állítani, hogy a teljes sportvilágban nincs hozzá fogható légies, formás teremtés. A 23 éves bahamai atléta, aki a tavalyi olimpián emlékezetes módon nyert 400 méteren – a célba szó szerint hason kúszva berepült, hét századdal verve így amerikai riválisát –, idén is folytatja remek szereplését. Sőt még jobban kezdte az idényt, mint tavaly, hiszen a sanghaji Gyémánt Liga-viadalon a világ idei legjobb eredményével győzött, és összességében is a világ ötödik legjobb idejét futotta (49.77).

A University of Georigán végzett klasszis teljesítményére egyértelműen jó hatással van szerelme, az észt tízpróbázó, Maicel Uibo, aki nemrég vezette oltár elé a Bahamákon. Az esküvőt megelőző fotózáson Shaunae versenyzőtársai is részt vettek, valamint a húga, ők alkották a koszorús lányok csoportját. A felvételekről a főszereplő azt mondta, hogy a szíve legmélyéről szereti barátnőit, nagyon fontos volt neki, hogy megörökítsék ezeket a pillanatokat élete nagy napja előtt.

A házasság nem csak a sportban, de az alapítványa tevékenységében is további fejlődésre ösztönözte. Az olimpia után egy kórházat látogatott meg, most egy gyermekotthont karolt fel Bahama legnagyobb sportsztárja.

– Nagyon örülök, hogy segíthetek a gyerekeknek, és ezen a módon a hazámnak is visszaadhatok talán valamit abból, amit kaptam – mondta Shaunae, aki elárulta: tökéletesen tudja, hogy milyen nehéz sorsúak ezek a gyerekek, de minden erejével azon van, hogy szebb legyen a jövőjük.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.