Politikai műsorban vitázik Urbán Flóri

Politikai műsorban vitázik Urbán Flóri

Hír TV
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 18. 11:15
<p>Már másodszor szerepelt a HírTv vitaműsorában, a Szabadfogásban a korábbi válogatott labdarúgó, Urbán Flórián. A jelenleg edzőként dolgozó hátvéd olyan témákban mondta el a véleményét, mint a CEU-bot­rány, vagy hogy a nemzeti konzultációban részt vevő honpolgárok adatai Oroszországban kötöttek ki.</p>
K. D.

– Felhívott a tévétársaság, hogy szeretnék-e szerepelni a műsorban. Nem gondolkodtam, rögtön igent mondtam – fogalmazott a Borsnak Urbán, aki elmondta, nem készült sokat az adásra, mindössze egy nappal a műsor előtt kapta meg a témákat. – Úgy gondolom, nem kell folyamatosan nyomon követnem az aktuálpolitikát, hiszen nekem nem az a dolgom, hogy elemezzem a történteket, csupán a véleményemet mondom el. Én mint korábbi élsportoló, jelenlegi edző vettem részt a műsorban, nem szakértőnek hívtak.

Urbán arra a kérdésünkre is válaszolt, hogy a Szabadfogásba azért hívták-e be, mert szimpatizál a Jobbikkal. – Ezt a szerkesztőktől kell megkérdezni – zárta rövidre a 40-szeres válogatott hátvéd, aki 2006-ban részt vett az MTV-székház ostromában. 

– Nem azért hívtuk meg Urbán Flóriánt, mert kötődik a Jobbikhoz. Sőt eszembe sem ju­tott, amikor beszéltem vele, hogy szimpatizál a párttal – ezt már Zimon András, a műsor szerkesztője mondta a Borsnak.

– Közéleti személyeket kerestünk, akiknek markáns véleményük van a magyarországi történésekről. Flórián ilyen. Szerettünk volna mindenképp sportolót is hívni a mű­­sorba, hiszen ki tudná jobban el­mondani, hogy stadionra vagy kórházakra van-e inkább szükség, mint egy korábbi válogatott focista.

Zimon hozzátette még, hogy a jövőben is meghívják majd Urbánt. 

– Nem magamnak ké­szítek műsort, a nézők majd eldöntik, bevált-e Flóri – zárta a Szabadfogás szerkesztője.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.