Vranjes, a csodaedző szuper focista volt

Vranjes, a csodaedző szuper focista volt

Ljubomir Vranjes
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 26. 13:30
or

Nyártól az a svéd Ljubomir Vranjes veszi át a Veszprém férfi kézilabdacsapatának irányítását, aki jelenleg a német Flensburg szakvezetője.

– Fontos döntéseim meghozatala előtt mindent megbeszélek a feleségemmel, Mariával. Így volt ez most is, amikor a 2020-ig érvényes szerződésemet mondtam fel a németeknél – árulta el Vranjes a Handball Planetnek. – Nem mellékes, hogy Szerbiába visszaköltözött szüleimhez is közelebb leszek. 

A világ egyik legjobb trénere 1973-ban Göteborgban született, szerb szülei kevéssel korábban hagyták el Jugoszláviát, ugyanis Vranjes papa munkát ka­pott a Volvónál. A labdajátékokat kedvelő srác öt és 15 éves kora között focizott, korosztályos svéd válogatott kerettag csatárként óriási jövőt jósoltak neki. Mégis váltott a kézilabdára, mert a kemény svéd télben sok fociedzése elmaradt. A „háromkoronás” felnőtt kézisekkel 2000-ben olimpiai második helyet szerzett, volt világbajnok és háromszoros Eb-aranyérmes. Új kihívásáról megállapítja: a veszprémiek eddig a spanyolos szakmai vonalat követték, ő alapvetően vált.

– Olvasatomban minden meccs más és más, ezért a Veszprémmel sok variációt meg kell tanulnunk.

Vranjes több dolgot kö­vetel meg: rengeteg futás, minden körülmények között világklasszis kapusteljesítmény, hibátlan védekezés, a támadás utáni gyors visszafutás, s nála – meglepő módon – csak ötödik szempont a gólerős támadójáték.

– Bárhol dolgozom, az edzésen játékosaimmal rengeteget mókázok, de egy­valamit megkövetelek: tiszteljék egymást.

A Veszprémet a földkerekség egyik legjobb csapatának nevezi, igaz, neki is feltűnt, hogy leendő csapata a legutóbbi BL-döntőben kilenc gól előnyt puskázott el, és végül büntetőkkel kapott ki a lengyel Kielcétől. Ennek kapcsán megjegyezte, ha egy csapat veszít, azért mindig a trénere felelős, ha nyer, a játékosoké az érdem.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.