Újabb szexi pilótanő kap esélyt az F1-ben

Újabb szexi pilótanő kap esélyt az F1-ben

szexi
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 02. 09:15
Bors

Hiába akart az F1 korábbi ura, Bernie Ecclestone pilótanőt a mezőnybe, az utóbbi évek minden kísérlete kudarcot vallott. A Williamsnek tesztelő Susie Wolff két éve fáradt bele a hiábavaló várakozásba, hogy versenyen is bemutatkozhasson. Carmen Jordát sokan azért kritizálják, hogy a Lotusnál, majd a Renault-nál fejlesztés helyett inkább csak dekorációként szolgált, míg María de Villota 2013 őszén az életével fizetett a Marussiától kapott lehetőségért, miután 15 hónappal a duxfordi gyakorlás közben elszenvedett súlyos balesetét követően belehalt a szövődményekbe.

Ilyen előzmények után nincs könnyű helyzetben a kolumbiai Tatiana Calderón, akit fejlesztőpilótának szerződtetett a Sauber-istálló, ám az mindenképpen mellette szól, hogy elődeinél jóval fiatalabban került a tűz közelébe, hiszen még csak 23 éves. Tapasztalattal viszont jócskán rendelkezik, 12 éves kora óta veszi az akadályokat, és lépked egyre magasabb osztályba, tavaly például a GP3-ban bizonyított. A száguldó cirkuszban egyelőre ugyan csak szimulátort vezet majd, illetve együtt dolgozhat a mérnökökkel, ám ha valakinek, neki talán sikerülhet megtörnie az 1976 óta tartó átkot, 41 éve rajtolt el ugyanis legutóbb versenyzőnő – Lella Lombardi – a mezőnnyel. 

15 rajt és fél pont a nők mérlege

Maria Teresa de Filippis (olasz):    1958–59, 5 futam/3 rajt, legjobb helyezés: 10.

Lella Lombardi (olasz):    1974–76, 17 futam/12 rajt, legjobb helyezés: 6. (0,5 pont)

Divina Galica (angol):    1976, 1978, 3 futam/0 rajt – nem kvalifikált

Desiré Wilson (dél-afrikai):     1980, 1 futam/0 rajt – nem kvalifikált

Giovanna Amati (olasz):    1992, 3 futam/0 rajt – nem kvalifikált

Susie Wolff (angol)    2012–15, tesztpilóta, 4 szabadedzés

María de Villota (spanyol):    2011–12, tesztpilóta

Simona de Silvestro (svájci):    2014, tesztpilóta

Carmen Jordá (spanyol):    2015-16, tesztpilóta

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.