Marosi Ádám két év letöltendőt is kaphat

Marosi Ádám két év letöltendőt is kaphat

Marosi Ádám
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 30. 11:15
Kihallgatták a gépkocsiját ittasan vezető Marosi Ádám öttusázót, aki elismerte bűnét. Harminc napon belül dől el, bíróság előtt folytatódik-e a bűnügye.
Bors

Az olimpiai bronz­érmes, világbajnok sportolót a Központi Nyomozó Főügyészségen hallgatták ki, mivel február közepén a fővárosban ittas vezetésen kapták. A rendőrök előállították, majd elvették a jogosítványát. Dr. Nagy Andrea főügyészségi ügyész, egyszersmind szóvivő a Borsnak elmondta:

– A szerződéses honvéd-főhadnagyot gyanúsítottként meghallgatta a KNYF regionális osztálya ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségének megalapozott gyanúja miatt. Marosi vallomást tett, beismerte a bűncselekmény elkövetését, és jelezte, hogy megbánta a tettét. A nyomozás ezzel befejeződött, ügye a vád­előkészítés szakaszába lépett. Az ügyészségnek harminc nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy döntsön a vádemelés, illetve a nyomozás megszüntetése kérdésében. Ha az ügyészség az előbbi mellett dönt, bírósági tárgyalás következik.

Rákérdeztünk Ma­rosi vallomásának részleteire, amire Nagy így felelt:

– Azok jelenleg nem publikusak. A Büntető Törvénykönyv egyébként az ittas vezetésért kiszabható legsúlyosabb büntetést két évig terjedő szabadságvesztés. Martinek János szövetségi kapitány nem gondolja, hogy ilyen hosszasan nélkülöznie kellene a sportolót: mihamarabb visszavárja.

– Ádám már akkor felhívott telefonon, amikor elkapták a rendőrök. Jelenleg részleges izomszakadással küszködik, amint felépül, számítok rá – mondta a szakember.

– Megvárom, hogyan zárul a büntetőügye, de számítok rá a válogatott keretemben a jövőben is.  

Megbüntette a sportág is

A Magyar Öttusa Szövetség és klubja, a Bp. Honvéd vezetése közös fegyelmi döntést hozott – tudtuk meg a MÖSZ elnökétől, Bretz Gyulától. Az öttusázót pénzbüntetéssel sújtották, annak nagyságrendjét azonban nem kívánták nyilvánosságra hozni.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.