Botrányos véget ért a Vasas–Haladás 2-3-as bajnoki. Burmeister és Halmosi előbb a meccs hajrájában összeakaszkodott, majd kis híján egymásnak estek. A balhét az váltotta ki, hogy az utolsó percben a szombathelyi csapatkapitány sípszó után elrúgta a labdát, amit nem hagyott szó nélkül az angyalföldiek védője. A szájkarate után Burmeister a mezét mutogatva perlekedett a partjelzővel. Helyszíni forrásból úgy tudjuk, Halmosi nyálát mutogatta a dresszén, a magyar válogatott leköpte őt. A piros lap csak hosszú másodpercekkel ezután villant, amikor a két focista egymásnak futott. Ezért sem értették sokan, Berke Balázs mire föl emelte magasba a piros lapot. A bíró fülére az alapvonali asszisztens szólhatott rá, hogy Halmosi köpött, és ezt sejteti, hogy a szabadrúgás nem az ütközés, hanem a köpés helyéről járt a Vasasnak. A 37 éves középpályás a pályáról lesétálva még gúnyosan meg is tapsolta a bírókat. Burmeistert pedig úgy kellett lefogni a meccs után, hogy neki ne menjen Halmosinak.
– Nem szeretnék beszélni arról, mi történt. Ez már a múlt. Nem foglalkozom az esettel többet – mondta megkeresésünkre Halmosi, akire súlyos eltiltás várhat. Bár megkérdeztük az MLSZ-t, egy köpésért hány mérkőzésre meszelhető el egy focista, eddig nem érkezett válasz. A korábbi fegyelmi határozatokból kiindulva három meccs alatt nem úszhatja meg. A történtekről a Vasast is megkérdeztük, a klub szerint a tévéfelvételek magukért beszélnek, nyilatkozni nem kívántak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.