A filigrán kislány két amatőr vb-n összesen négy-négy aranyérmet szerzett. Ami azt illeti, mestere, Feja Tibor nem kímélte, előbb 2015-ben Spanyolországban, majd tavaly Olaszországban négy-négy kick-box és K-1-súlycsoportba nevezte be.
– Spanyolországban a három versenynap során húsz meccset vívtam, s mivel a kick-boxban és K-1-ben egyaránt elég járatos vagyok, többnyire hamar dűlőre vittem a dolgokat, gyors KO-ra, TKO-ra törekedtem, így aztán volt időm kipihenni magam a következő erőpróbáim előtt – meséli Aliza, aki a Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumba felvételizik. Az írásbelije sikerült, ha a szóbelin is bizonyít, akkor a sportgimiben folytathatja tanulmányait. Aztán hogy edző vagy televíziós kommentátor lesz-e – mindkét pálya vonzza –, azon még törheti a fejét eleget.
– Van más tervem is – mondta Aliza, aki nem riad meg attól, ha az 55 és 60 kg közötti öt súlycsoport bármelyikében ringbe szólítják.
– Mivel Kovács Mária, a felnőtt női bokszválogatott kapitánya gyakran odaül a ring mellé, ha verekszem, megbeszéltük, hamarosan váltok az ökölvívásra, szeretnék indulni a 2020-as tokiói olimpián. Alizát nehéz önbizalomhiánnyal vádolni. Ennek így adja okát: mestere, Feja évekkel ezelőtt mélyen a szemébe nézett, és azt mondta neki: győztesnek született.
– A hite átragadt rám, kiírtam a szobám falára, ott leszek a női ökölvívó-olimpián Tokióban, és nyerni fogok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.