Bravúros fordítás: 9-7-re vertük a horvátokat

Bravúros fordítás: 9-7-re vertük a horvátokat

győzelem
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 12. 17:40
cs

„Jó csapatunk lesz!” – mondta magabiztosan Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a Volvo-kupa végén, utalva a nyári budapesti vb-re. Érthető a szakember bizakodása, hiszen a mindössze három napot együtt készülő, fiatalokkal telezsúfolt együttes nem mindennapi teljesítményt nyújtott a zárómeccsen az olimpiai ezüstérmes horvátok ellen. A torna legerősebb összeállításával rendelkező riválisnak ugyanis a mérkőzés első negyedében különösebb erőlködés nélkül sikerült 6-1-re elhúznia, márpedig ebben a sportágban ritkán fordítanak ekkora hátrányból. Nos, a Märcz-csapatnak sikerült. Decker Attila megrázta magát, s onnantól lehetetlen volt bevenni a kapuját, ez pedig a többieket is felbátorította, így fordulás után már csak magyar góloknak tapsolhatott a közönség. A horvátok végül annyira elvesztették a fejüket, hogy az utolsó másodpercekben Mezei Tamást centerben előbb szinte vízbe fojtotta, majd egyszerűen fejbe rúgta a védője, ami után ötméteresből Vámos Márton adta meg a kegyelemdöfést. Ezzel pedig a magyar csapat másodikként zárta a kupát, miután korábban Szlovákiát kiütötte (20-5), Montenegrótól viszont simán kikapott (4-9).

– Úgy látszik, két nap kellett, hogy fölvegyük a ritmust – mondta Märcz kapitány. – Az elején könnyű gólokat kaptunk, de szerencsére a játékosokat az akarat és a hit vitte előre a bombaerős horvátok ellen.

– Nálam nincs elvesztett helyzet, többször bebizonyosodott már, hogy ha a szívünket-lelkünket beleadjuk, akkor meglehet a meccs – mondta a nap hőse, Decker Attila. – Az külön motivált, hogy a kapitányunknak jól sikerüljön a bemutatkozása, mivel gyerekkorom óta ismerem Tamást, és mindig egyfajta példaképként tekintettem rá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.