Yorke nem tagadja, mindig is nagyra tartotta, szerette az Egyesült Államokat, de most kissé megváltozott a véleménye.
– Miamiból mentem volna tovább egy másik amerikai városba, s már beszálláshoz készülődtem, amikor két civil elkérte az útlevelemet, majd arra hivatkozva, hogy 2011-ben Teheránban jótékony célú futballmeccset játszottam, ezért az iráni vízumom még mindig az okmányban virít, megtagadták a beutazásomat.
Az amúgy Trinidad és Tobago-i származású egykori remek csatár annak lett áldozata, hogy Donald Trump amerikai elnök néhány, szerinte terroristákat rejtegető állam polgáraira beutazási stopot rendelt el. Márpedig Trump úgy véli, Irán is ilyen állam, persze, hogy azokat, akik csak látogatóban jártak az országban, miért kell kitiltani, senki sem tudja...
– Megdöbbentő eljárás, elvégre azért került a stempli az útlevelembe, amit most vettek észre, mert iráni gyermekeknek akartam jót tenni. Amúgy a Manchester United jószolgálati nagykövete is vagyok, azt láthatták a passzportomban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.