Előállították a szurkolót, mert sállal takarta el az arcát

Előállították a szurkolót, mert sállal takarta el az arcát

drukker
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 16. 10:15
Egy diák első találkozása a jogállammal.
L. B.

Egy 17 éves Újpest-drukker esete érdekes tényre világít rá: ma Magyarországon elég egy óvatlan mozdulat a lelátón, és csúnyán pórul járhatunk. A neve elhallgatását kérő diák évek óta jár NB I-es meccsekre, az ősszel a Vasas-pályára tartott, ahol kedvenc csapata a Videotonnal csapott össze, ám álmában sem gondolta volna, hogy a nap végén a 13. kerületi rendőrkapitányság kihallgató szobájában köt ki. A lefújás után békésen baktatott haza, amikor tíz rendőr körbevette, vegzálni kezdték, majd előállították. 

– Egy kis füst miatt néhány másodpercig a szám elé raktam a sálam, nem gondoltam, hogy ekkora cirkusz lehet ebből. A lelátón teljesen általános, hogy ilyen esetben vagy nagy hidegben eltakarják az arcukat a drukkerek – mondta a srác, akinek órákat kellett várnia összezárva egy ápolatlan hajléktalannal, meg egy másik férfival, aki kirabolt egy nőt az utcán. 

Csípős

Ha hideg időben megy focimeccsre, dönthet: megfázik, vagy fogdán köt ki. Lovas Bálint

– Az ügyem eljutott a bírósági szakaszba is, de bizonyíték hiányában szerencsére még pénzbírságot sem kellett fizetnem – magyarázta a tanuló, hozzátéve, hogy a videofelvételeken a nagy létszám miatt nem lehetett őt beazonosítani, sőt nem is látszott senki, aki az arcát eltakarta volna. 

– Felháborító, hogy ebben az országban a futballszurkolók jelentik a legnagyobb gondot – panaszkodott. 

A rendőrség azzal indokolta a Borsnak az eljárás szükségességét, hogy az előállított személy szabálysértést követett el azzal, hogy az arcát eltakarta, így a beazonosítását lehetetlenné tette. Arra a kérdésünkre, hogy eddig hány ilyen esetük volt, azt a választ kaptuk: statisztikai kimutatást a rendőrség ilyesmiről nem vezet. 

Koncerteken nincs tiltás

Április 15-től rendzavarás szabálysértést követ el az, aki futballmeccsen eltakarja az arcát. Annak, aki fesztiválozás vagy motorozás közben kötne sálat az arcára, nem kell aggódnia, mert csak a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvényeken, valamint sportrendezvényeken él ez a tiltás.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.