Kiss Gergő: Nem meglepő, hogy olimpiai aranyérmes lett a pólókapitány

Kiss Gergő: Nem meglepő, hogy olimpiai aranyérmes lett a pólókapitány

szövetségi kapitány
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 16. 08:15
Munkatársainktól

Kétkörös titkos szavazás után végül Märcz Tamást, a BVSC férficsapatának edzőjét választotta meg az elnökség szövetségi kapitánynak, így ő foglalhatja el Benedek Tibor megüresedett helyét. A 42 éves szakember egyébként játékosként tagja volt a sydney-i olimpiai bajnok csapatnak, és nemcsak itthon, Olaszországban is játszott, sőt az ottani válogatott keretbe is bekerült. Ráadásul Merész András korábbi női kapitány segítőjeként a női pólóválogatott mellett is kipróbálhatta magát.

A posztra egyébként 13-an – Märcz mellett Cseh Sándor, Dabrowski Norbert, Fodor Rajmund, Gyöngyösi András, Teodoro Ha­dziteodoru, Lukács Dénes, Igor Milanovics, Szécsi Zoltán, Tóth Gyula, Vad Lajos, Vidumanszky László, Vincze Balázs – adták be a pályázatukat. Közülük ketten, Gyöngyösi és Vincze már 2013-ban is harcba szálltak a tisztségért.

– Nagyszerű pályázatok születtek, nem volt könnyű dönteni. A szavazás után telefonon értesítettem Märcz Tamást, hogy rá esett a választásunk, egyben hivatalosan felkértem a férfiválogatott szövetségi kapitányának – jelentette be Kemény Dénes, az MVLSZ-elnöke.

Háromszoros olimpiai bajnokunk, Kiss Gergő nem lepődött meg Märcz kinevezésén.

– Előzetesen négy esélyes­-ben gondolkodtam, akik kö­zött Tamás is szerepelt – mondta a Borsnak Kiss. – Nem meglepő, hogy Benedek Tibor után me­gint egy korábbi olimpiai aranyérmesünkre esett a választás. Tamástól elvárják, hogy új csapatot építsen. Játékosként ki­váló volt, emlékszem, a 2000-es Sydney-ben rendezett olimpián mennyire hasznosan játszott. Játékosai lelki felkészítésének mestere, s bár nemzetközi rutinja edzőként kevés, ezzel együtt sikeres kapitánynak ígérkezik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.