Hargitay cáfol: Egyáltalán nem támadtam Hosszú Katinkára

Hargitay cáfol: Egyáltalán nem támadtam Hosszú Katinkára

Shane Tusup
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 03. 22:00
Bors

Hargitay András szombat délután közleményben cáfolta a Nemzeti Sport szombati számában megjelenteket, miszerint a windsori rövidpályás úszó-vb-re készülő magyar csapat bázisán szövetségi kapitány beszólt Hosszú Katinkának és edzőjének, Shane Tusupnak Gyárfás Tamás lemondása kapcsán.

Hargitay helyreigazítási igényt juttatott el a Nemzeti Sportnak, a szerinte hamis állítással kapcsolatban.

 A MÚSZ közleménye szerint ezt írta: 

„A Nemzeti Sport december 3-ai számában, a velem írásban készített interjú mellett ellenőrizetlen forrásból teljesen hamis állításokat jelentettek meg. Valamennyi edző kollégám a fültanúja volt annak, hogy az Önök lapjában szereplő mondatok – “Ezt akartad Katinka? Örülsz? Ez volt a célod?” – semmilyen formában nem hangzottak el a válogatott edzők windsori megbeszélésén. Továbbá egyáltalán nem volt emelt hangnem, és egyáltalán nem támadtam Hosszú Katinkára sem ekkor, sem a megbeszélés előtt, sem azután.

Egyszersmind nyomatékosan kérem, hogy a jövőben tartózkodjanak a személyemet, illetve a magyar úszósportot lejárató, névtelen informátoroktól származó állítások ellenőrzés nélküli közzétételétől, mert ez méltatlan a Nemzeti Sport hagyományaihoz.”

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.