Gyárfás Tamást nagyon marasztalják

Gyárfás Tamást nagyon marasztalják

elnökválasztás
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 28. 08:15
K. D.

Lezárult a Magyar Úszó Szövetség elnöki posztjára kiírt jelöltállítási időszak. Bár a legtöbb jelölést Gyárfás Ta­más, a MÚSZ eddigi elnöke kapta, a sportvezető – elvileg – mégsem száll harcba. A 2017. január 8-i közgyűlésen hivatalosan Bienerth Gusztáv, Hornyák Viktor és Tóth István küzd az elnöki posztért. 

A történetben azonban lehet még csavar. A szabályzat tudniillik úgy szól: a közgyűlésen is lehet jelöltet állítani, ha a résztvevők ötven százalék plusz egy fővel támogatják az illetőt. Mivel az elnöki posztra pályázó Bienerth, Hornyák és Tóth is csupán egy-egy jelölést kapott, így az sem zárható ki, hogy a közgyűlésen valaki feláll, és azt mondja: kár volt hisztizni, Gyárfás jó elnök volt, közeleg a vb, tessék őt megszavazni! 

Na, akkor vajon mi lesz? Gyárfás duzzogva igent mond, és mégis marad a székében, amiben huszonhárom éve ül. A sportvezető ugyan a december 14-i sajtótájékoztatóján megpedzette a maradása lehetőségét, és két héttel későbbi nyilatkozata sem mondott en­nek ellent, amikor kijelentette: nem jelölteti magát. Mi van, ha más teszi meg?

Csípős

Az a legszebb az egészben, hogy a megbuktatott Gyárfás dörzsölheti most a kezét: nesztek, ezt akartátok! Varga T. Róbert

Persze, még az is lehet, hogy mégsem marad Gyárfás. Ebben az esetben sem kell feltétlenül a ringbe szálló hármas közül választani. Állítólag a politikából érkező, konkrétan fideszes illető veheti át a MÚSZ vezetését. Annyit tudni róla, hogy férfi, magas beosztású és – Bienerthtel ellentétben – nem lehet azt mondani róla, hogy nem ko­nyít a sportághoz. Lapinformációk szerint Seszták Miklós fejlesztési miniszter, valamint Deutsch Tamás EP-képviselő is esélyes a posztra.

Ők hárman szívesen vállalnák

Bienerth Gusztáv

A legesélyesebb jelölt a 2024-es magyarországi olimpiai pályázat alelnöke, a turizmusért felelős kormánybiztos. Bienerthnek van vezetői tapasztalata, igaz, az úszósportban még nem bizonyított. A budapesti olimpiarendezésről 2002-ben és az idén is az ő vezetésével készült megvalósíthatósági tanulmány. 

Hornyák Viktor

A Széles Sándor Úszó-nevelő Műhely vezetője Gyárfás Tamás régi ellenlábasa. Hornyák már tavaly harcba szállt a MÚSZ elnöki posztjáért, ám akkor megsemmisítő (122-1) vereséget szenvedett a sportvezetővel szemben.

Tóth István

A szentendrei úszóklub szakosztályelnöke a fekete ló a versenyben. Sportvezetői tapasztalata kevés, ráadásul a szentendrei klub nem sziporkázik eredményekkel, ám Tóth sem kedveli Gyárfás Tamást.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.