Bernie Ecclestone ritkán enged betekintést a magánéletébe, ám az expilóta Martin Brundle-lal, a Sky Sports riporterével kivételt tett. Brazil birtokán látta vendégül, ahol – bár kezdetben azzal poénkodott, nincs sok minden, amit érdemes tudni róla, hiszen ő csak egy használtautó-kereskedő –, érdekes dolgok derültek ki a Forma–1-et évtizedeken át irányító brit milliárdosról.
Az, hogy a 86 éves üzletembernek és feleségének, Fabianának privát helikopter-leszálló- vagy teniszpálya áll a rendelkezésére, csöppet sem meglepő, az viszont annál inkább, hogy a hatalmas területen számos óriási állatszobor van elszórva.
– Kérdezze csak meg, hogyan nevezi a gyűjteményemet Fabiana – viccelődött a házigazda, mire 46 évvel fiatalabb neje egyszerűen csak szemétnek aposztrofálta az élethű állatseregletet. Egy „példaképek” szobát is berendezett az F1 korábbi első embere, ahol a bokszlegenda Muhammad Ali mellett a Beatles zenekar és Frank Sinatra is helyet kapott. Sőt az egyik sarokból nem más, mint Marlon Brando néz szembe a látogatóval Don Vito Corleone, a Keresztapa maffiafőnökének szerepéből. Ebből is látszik, hogy Ecclestone-nak kifejezetten fejlett a humorérzéke…
S ha már Brazília, akkor természetesen saját készítésű kávét iszik az otthonában. A Fabiana irányította farmhoz egy tökéletesen berendezett „műhely” is tartozik, ahol a legjobb minőségű kávébabot olyanra pörkölik, amilyenre csak szeretnék. Persze nem véletlenül dolgozott élete nagy részében a száguldó cirkuszért, ez a téma kikerülhetetlen.
– Aggódom a Forma–1-ért. Remélem, még szemtanúja leszek a sportág újbóli felemelkedésének – mondta. Elvégre az életművéről van szó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.