A pályán kérte meg barátnője kezét a megyei hármas Üllő focistája, Koncz Bence. Harminc szurkoló két hónapon át dolgozott a nem mindennapi lánykérésen, amit góllal ünnepelt a csatár. A gyűrűt a nagy pillanatig cipőjébe rejtette a fiatal sportoló.
Bence élete egy részét a foci, a másikat párja töltötte ki, ezért gondolta, összeköti a kettőt, így hát az Üllő–Pánd megyei hármas bajnoki előtt a hazaik játékosa a pályán kérte meg barátnője kezét. Igazi fociünnep lett belőle.
– Két hónap kőkemény munkája van ebben. Én megálmodtam, a barátaim pedig segítettek megvalósítani, mindenkinek megvolt a feladata – emlékezett vissza az előkészületekre a 25 éves üllői csatár.
– Nagyjából harmincfős csoport, család, barátok, csapattársak dolgoztak a molinó és a koreográfia elkészítésén, a pirotechnikai bemutatón. Nekik köszönhetem életem legszebb napját – tette hozzá.
Bence a kezdőrúgás előtt hívta a pályára barátnőjét, s ugyan a válaszban biztos volt, természetes izgalom azért volt benne. A jegygyűrűt pedig stílusosan a stoplisában rejtette el. Amikor letérdelt, a szurkolók kifeszítették a „Leszel a feleségem?” feliratú molinót, meggyújtották a görögtüzeket, és a igenlő válasz után a zenekar is rázendített.
– Amikor elkezdett nekem integetni, azt hittem, megsérült. Semmit nem sejtettem az egészből, csak amikor letérdelt elém, tudatosult bennem, hogy mi történik körülöttem – mesélte meghatódva a húszéves Barbara.
Ezután nem győzte fogadni a gratulációkat a szurkolóktól, akik a pálya szélén, meccs közben táncoltatták meg az újdonsült menyasszonyt. Bencének pedig tíz percre volt szüksége, hogy immár vőlegényként is gólt rúgjon.
– Egy év után találtam ismét a kapuba, amit természetesen a leendő feleségemnek ajánlottam – mondta a focista, akivel társai úgy viccelődtek a 7-1-re megnyert meccs után, hogy ha ezen múlik a góllövés, minden héten jegyezzen el egy lányt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.