Mint a Messiást, úgy várják Brawnt a Forma 1-ben

Mint a Messiást, úgy várják Brawnt a Forma 1-ben

Ecclestone
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 03. 12:15
cs

Ross Brawn három év szabadság után visszatér a Forma–1-be, méghozzá német lapértesülések szerint Bernie Ecclestone utódaként. A 61 éves brit sikerember, aki technikai igazgatóként, majd csapatfőnökként minden istállót sikerre vezetett, ahol csak megfordult, a hírek szerint már meg is egyezett a száguldó cirkusz új amerikai tulajdonosával, a Liberty Mediával.

A fő feladata pedig az lesz, hogy a versenysorozatot ismét izgalmassá tegye a közönség számára. S habár elképzelhető, hogy egy-két évig még megosztják a feladatokat Ecclestone-nal, aki egyelőre továbbviszi a kereskedelmi feladatokat, az F1 szabályozása, az autók fejlesztése, a sportág jövője már Brawn felelőssége lesz.

– Ha megkérdeznék tőlem, mire van szüksége az F1-nek, azt mondanám, tervre. Három- vagy ötéves tervre – mondta a minap a szakember.

Hogy nem beszél a levegőbe, azt jól mutatja, hogy ennyi idő alatt eddig a semmiből is képes volt eredményt felmutatni. A Benettonhoz 1991-ben került technikai igazgatóként, és 1994-ben megvolt az első vb-cím, a Ferrarinál 1997-ben lett technikai igazgató, 1999-ben pedig megindult az aranykorszak. A Hondához 2007 végén érkezett, ám a márka alig egy év múlva kiszállt az F1-ből, mire megvette az istállót és 2009-ben saját néven, Brawn GP-ként vezette győzelemre. S végül a Brawnt felvásárolta a Mercedes, ahol 2010–13-ig dolgozott, előkészítve Lewis Hamilton és az együttes ezt követő sikerszériáját.

Nem csoda, ha tőle várják, hogy kivezesse a Forma–1-et a gödörből.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.