Sport

Gyárfás Tamás: Nem mondok le

MTI

Létrehozva: 2016.11.16.

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke nem mond le, még ha ezt keddi nyílt levelében – melyben több pontban bírálta magát a szövetséget is – szorgalmazta is a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka.

A MÚSZ első embere ezt azon a szerdai sajtótájékoztatón jelentette ki, amelyet eredendően a decemberi rövidpályás világbajnoksággal kapcsolatosan hirdettek meg, a médiaeseményen azonban több mint egy órán át a szövetség és Hosszú Katinka feszült viszonyáról volt szó.

Gyárfás Tamás kérdésre válaszolva azt mondta, Hosszú Katinka eredményeit a szövetségben nagyon nagyra értékelik, tiszteletben tartják, és minden igényét, kérését teljesíteni igyekeztek. Hozzátette: ezért is érte váratlanul őket az úszónő közleménye. 

„Megalázó, kínos, de rákényszerülünk a magyarázkodásra, ugyanakkor nincs jogunk megsértődni” – fogalmazott Gyárfás, aki leszögezte hogy nem mond le, mert kötelezettségei vannak.

„Innen is üzenem, Katinkáék nem tudnak úgy megsérteni, hogy emiatt a sportág érdekei háttérbe szoruljanak.” A MÚSZ-elnök hangsúlyozta, hogy változatlanul a viszony rendezésére törekednek, de „ha nincs kommunikáció, párbeszéd, úgy nehéz”.

Egy további kérdésre úgy reagált, hogy nem akar tippelni, mi a mozgatórugója Hosszú Katinka és edző-férje Shane Tusup megnyilatkozásainak, Hosszúék támogatottságát illetően pedig úgy fogalmazott, előfordulhat, hogy mások is csatlakoznak hozzájuk.

„Egy ilyen úszó, mint amilyen Hosszú Katinka, hatni képes, magával ragadhat másokat is. Mágikus erejű a szava, de a felelőssége is” – jelentette ki.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715057411
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195160_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Két kiállítás és KO, a Honvéd nagy pofont kapott a Vasastól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195148_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Jogász Magyar Péter testőreinek viselkedéséről: Egyértelműen felmerül a jogellenesség alapos gyanúja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715057411
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715057411
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715057411
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715057411
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el