Sajnos már megint Kassai Viktoron és stábján köszörüli a nyelvét a nemzetközi sajtó. Sokatmondó, hogy nemcsak a brit, hanem a spanyol média is egyöntetűen azon a véleményen van, a magyar játékvezető óriásit hibázott, amikor a Manchester City–Barcelona BL-meccs 11. percében műesésért sárga lapot adott a hazaiak támadójának, Sterlingnek ahelyett, hogy a buktatásért büntetőt ítélt volna. A Barcelona francia védője, Samuel Umtiti által elkövetett szabálytalanságot csak az MLSZ játékvezetői bizottságának alelnöke, a Sport tévé szakkommentátora, Puhl Sándor nem látta annak.
– Kassai két esetben is jól döntött, egyértelműen nem szabálytalankodtak Sterling ellen, és a másik oldalon Lionel Messi ellen sem – mondta az összefoglalóban a világ egykori legjobb bírója, aki fura módon a City harmadik találata előtti kezezésgyanús szituáció felett szándékosan elsiklott.
Bede Ferenc, korábbi nemzetközi játékvezető szerint posztjából adódóan fontos Puhl véleménye, azonban reméli, hogy az NB I-es bírókat szakmailag nem úgy ítéli meg, mint a tizenegyesgyanús szituációt. A szakembernek kétsége van afelől is, hogy a videobíró segítségével minden kétséget kizáróan a megfelelő dön- tés születne a Kassait érintő kényes helyzetekben.
Bede szerint Kassai igenis hibázott, amikor Sterling buktatásáért nem adott büntetőt, a szakember az egyes szituációkat külön-külön is értékelte:
Sterling esete
"Kijelenteni, hogy Sterling esésénél egyértelműen nem történt szabálytalanság, elég merész dolog. Úgy vélem, Kassai, aki közel volt az esethez, akkor hozott volna kevésbé támad- ható ítéletet, ha tizenegyest ad. Sterling ugyan homorított az esésnél, de Umtiti rálépett a lábára a tizenhatoson belül. Ezt az UEFA súlyos hibának könyvelheti el Kassai számlájára."
Messi esete
"A citys Fernandinho előbb tisztán elrúgta a labdát Messi elől a büntetőterületen belül, majd a Barca sztárja már dobta is át magát a védő becsúszó lábán. Kassai jól döntött, hogy nem adott tizenegyest."
Agüero esete
"Egy keresztbe lőtt labda az előrevetődő Agüero alkarjáról a csapattársa elé pattant, aki aztán gólra váltotta a helyzetet. Megítélésem szerint Kassai, aki ismét jó helyen állt, elfogadható döntést hozott, hiszen a csatár nem ütött a labdába, a karját természetes testhelyzetben szorította a testéhez, így szándékos kezezésről nem beszélhetünk."
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.