Érdekes foglalkozások: festőművész lett a Wolves hátvédjéből

Érdekes foglalkozások: festőművész lett a Wolves hátvédjéből

pap
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 22. 09:15
cs

A Sunderland és Wolverhampton Wanderers korábbi hátvédje, a 41 éves Jody Craddock azt szeretné, ha úgy beszélnének róla, mint a művész, aki valaha egész jól focizott. Ám egyelőre még inkább úgy emlegetik, mint exfocista, aki szeret és tud is festeni. 

Pedig a profi sportkarrierje lezárása után edzőként képzelte el a folytatást. Persze világéletében jól kezelte az ecsetet, amely többek között abban is segített neki, hogy feldolgozza négy hónapos fia, Jake halálát, majd másik gyermeke, Toby harcát a leukémiával.

– Focistaként, amikor épp nem játszottam, vagy golfoztam, vagy rajzoltam. Eleinte hírességek portréit másoltam. Aztán áttértem az olajfestékre – árulta el Craddock, aki mára több galériában is kiállíthatta a képeit. 

Sportpályafutása alatt 527 felnőtt meccsen lépett pályára, elsősorban portréfestőként ismert, de újabban más műfajban is szívesen kipróbálja magát. Természetesen számos sportolót is megörökített, a Wolves-legenda Steve Bulltól a Manchester United-klasszis Wayne Rooney-ig. 

– A focisták 18–19 évesen nem gondolnak arra, mit csinálnak majd, ha véget ér a karrierjük. Pedig akár egy pillanat alatt is véget érhet az ígéretes pályafutás, főleg a Premier League-ben – tette hozzá. – Eleinte sok sporttársam furcsállta a választásomat, de a képeim végül meggyőzték őket.

Meglepő karrierek

Nem Craddock az egyetlen, aki miután búcsút intett a focipályának, meglepő civil foglalkozást választott. 

David Hillier, az Arsenal egykori középpályása tűzoltóként dolgozik Bristolban.

Phil Mulryne-t, a Manchester United exközéppályását például bő egy hete a dublini érsek szentelte diakónussá, s az a célja, hogy mielőbb katolikus pappá váljon. 

Arjan de Zeeuw, a Portsmouth és a Wigan korábbi védője jelenleg nyomozó hazájában, Hollandiában. Azért a focitól sem szakadt el teljesen, tagja a holland rendőrválogatottnak. 

Stuart Ripley-ből, a Blackburn Rovers exszélsőjéből jogtanácsos lett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.