9 olimpia után int búcsút Bérczi Pista

9 olimpia után int búcsút Bérczi Pista

tornász
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 23. 10:15
Bérczi Istvánt mindenki csak BércziPistának szólítja tornászberkekben, így egybemond­va. Az egykori versenyző, aki 14 évig szerepelt a tv-tornában, a hetvenet betöltve visszavonul.
T. R.

Egyfelől nem volt szerencséje, hiszen amikor a legjobb formában volt, megsérült, és lemaradt az 1968-as olimpiáról, pedig előtte egy itthoni megmérettetésen ugyanolyan jól szerepelt lovon, mint Mexikó későbbi bajnoka, Miroslav Cerar. Másfelől szerencsésnek mondható, mert miután az 1972-es olimpián ott volt, nem sokkal visszavonulása után megtalálta a tévétorna, majd később a bíráskodás.

– Közlekedésmérnökként dolgoztam a visszavonulásom után – meséli –, de közben nem szakadtam el a tornától. Edzősködtem, dolgoztam a TF-en, majd 1975-ben jött a tévétorna, amelyre egyébként az első kiszemeltek nem mi voltunk Müller Katival, 1985-ben pedig bíró lettem. Egy évre rá vezette be a nemzetközi szövetség a technikai asszisztens posztot, én itt azonnal lehetőséget kaptam, Borkai Zsolt 1987-es világbajnoki és 1988-as olimpiai bajnoki aranyánál magam is tevékenyen közreműködtem. Berki Krisztián 2012-es sikerénél nem volt közvetlen szerepem, a talajra sorsoltak, viszont nagyon drukkoltam. István az 1988-as olimpián bíráskodott először, a 2016-os már a nyolcadik olimpiája volt bíróként, ami azt jelenti, hogy a versenyzői részvételével együtt kilenc olimpián lehetett ott. Most Rióban elbúcsúztatták, a következő bíró a jelenlegi bírói karból, aki halmozza az olimpiákat, is csak négynél jár.

– Minden olimpia után meg kell újítani a bírói licencet, az új szabályokat elsajátítani – folytatja. – Én ha egy könyvet elkezdtem olvasni szabadidőmben, inkább a szabálykönyvet vettem elő, mert mindig naprakésznek kellett lennem. A versenyekre a szabadságom terhére  utaztam, vagyis rengeteg lemondással járt a bíráskodás. A feleségem, aki testnevelőként ment nyugdíjba, mindenben támogatott, de megbeszéltük, hogy most bepótolunk mindent, utazni fogunk, akár a határokon belül is, én pedig sokat olvasok majd. A hazai bírói teendőimet folytatom, de nemzetközi szinten befejeztem. A Bérczi nagyszülőknek persze egyéb teendői is lesznek, három gyermekük van, nagyobbik lányuk Amerikában él, ott három unoka van, de a másik lányuk, valamint a fiuk itthon él, náluk összesen négy unoka vár arra, hogy a nagyszülők szeretgessék őket.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.