– Hogy miért nem nőtt fel egy új edzői generáció, nem tudom. Nyilván neki is megvan a felelőssége, hogy nem adta át úgy a tudását, ahogy az úszásban Széchy Tamás tette.
Rácz rámutatott, nem Balzsay ellen szól – Bár talán mondhatott volna nemet a felkérésre... –, hanem a döntéshozókat kritizálja.
– Már 2014-ben azzal kerestem meg a szövetséget, hogy a jobb eredmények miatt érdemes lenne orosz, kazah, ír vagy kubai trénert idehozni egy olimpiai ciklusra, akitől az ökölvívók és a fiatal, tehetséges magyar edzők is sokat tanulhatnának. Utóbbiak közül kerülhetne ki a következő kapitány. A válogatott tagjai minden évben Kubában edzőtáboroznak, fogalmam sincs, miért nem jutott senkinek eszébe onnan importálni tudást, amikor kiemelt sportágként, anyagilag simán megtehetnék – magyarázza Rácz. Szerinte ma már olyan országok eredményesebbek nálunk felnőtt szinten, amelyeket korábban simán előztünk, miközben mi már nem a világeseményeken szerzett érmekkel, hanem a kvalifikációk számával mérjük a sikert.
– Évről évre akad egy ügyeletes zseni, aki megmondja a tutit – reagált Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke. – Rácz ügyes menedzser, nagyra tartom, de fogalma nincs, mi megy az amatőr bokszban. Sokat változott a sportág – 2008-ban Európa nyerte az olimpiai érmek 73, Rióban már csak a 39 százalékát –, és hiába kapunk félmilliárdot, mi ebből nagyrészt az utánpótlást és az egyesületeket támogatjuk. Így külföldi trénerre már nem marad pénz. Meggyőződésem, Balzsay, aki végigjárta a szamárlétrát, igenis jó választás! Rácz az amatőr bokszolókból él, nem is rosszul, nem kellene ilyen kritikákkal vagdalkoznia.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.