Még a liláknak is hiányoznak a Fradi-ultrák

Még a liláknak is hiányoznak a Fradi-ultrák

Újpest
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 24. 09:15
A két derbispecialista, Szlezák Zoltán és Hrutka János szerint ez a rangadó sem a régi. Se futball-láz, se szurkolók, bezzeg az ő idejükben!
K. B.

Egyetlen fradista szurkolói csoport és az újpesti Ultra Viola Bulldogs sem buzdítja élőben kedvenc csapatát a szombati derbin. A két klublegendának ezek a drukkerek hiányoznak majd a legjobban a Groupama Arénából.

– A hangulat szempontjából mindkét tábor – a fradisták is – nagyon hiányzik majd – mondta a lila mezt 355. alkalommal magára öltő Szlezák.

– Én közel harminc derbin játszottam. Akkoriban a szurkolók, a média és a játékosok is egész évben erre vártak. Mára elveszett ennek a varázsa.

Hrutka is egyetért ezzel, szerinte manapság már csak az ismerősök cukkolásáról szól a Fradi–Új­pest.

– Az első meccsemet pont Újpesten játszottam, harmincezer néző előtt – mondta a Fradi színeiben 111 meccsen pályára lépő korábbi kiválóság. – A másik hatalmas különbség, hogy akkoriban a sok saját nevelésű játékosba belenevelték a klubszellemiséget, ez a mai csapatból csak kevesekről mondható el.

Ferencváros-Újpest

Szombat, 20:30

Tv: M4 Sport

S a derbi népszerűségével párhuzamosan a balhék száma is csökkent az évek alatt.

– A mi időnkben a két tábor megbeszélte, hogy hol találkoznak a meccs előtt. Összevissza verték egymást, és mindenki megnyugodott egy fél évre – mesélte Szlezák. Abban pedig mindkét legendás labdarúgó egyetértett, hogy ez – a hangulattal ellentétben – egyáltalán nem hiányzik.

Csípős

Nem a vénaszkenner-jelenség az egyetlen hazánkban, amelyre tökéletesen rímel a mondás: a fürdővízzel együtt kiöntik a gyereket is. Csak itt több gyereket öntenek ki egyszerre… Tamás Rita
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.