Amíg tavaly az 1,9 kilométeres úszás, addig az idén a 21,1 kilométeres futás közben lett rosszul és halt meg egy külföldi versenyző. Úgy tudjuk, Radoslav Okrucky profi triatlonista lévén korábban gond nélkül több Ironmant is teljesített, és a magyar verseny jelentkezési lapján maga nyilatkozott arról, hogy egészségügyileg kifogástalan állapotban van. A szíve vasárnap mégsem bírta a terhelést.
A helyszínt biztosító önkéntesek és az Okrucky segítségére siető mentők sem tudták megmenteni az életét. – A versenyen részt vevő negyven év körüli férfi futás közben hirtelen összeesett. A rendezvény egészségügyi biztosítását végző mentők eszméletlen állapotban találták, azonnal elvégezték a szükséges első beavatkozásokat: infúziót, gyógyszereket adtak neki, légútbiztosítást végeztek, és rohamkocsival szállították a sürgősségi osztályra – tájékoztatta a Borsot Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója. Ám mindhiába.
Okrucky felesége és tízéves gyermeke mellett boldog családapaként élt, és a triatlon mellett az ingatlanpiacon kereste kenyerét.
– Együtt dolgozunk az illetékes hatóságokkal, és mindent megteszünk, hogy triatlonistáink biztonságos körülmények között versenyezzenek – áll a verseny szervezőinek rövid közleményében. Lapunk megkeresésére nem reagáltak.
A triatlon több olyan sportág összessége, amelyek pulzusemelő sportágak, ettől önmagában nagyon veszélyes lehet – árulta el dr. Szelíd Zsolt sportkardiológus.
A szakember szerint az ilyen sportágak növelik a hirtelen szívhalál bekövetkezésének rizikóját. A szűrővizsgálatok 80–85 százalékban tudják megállapítani a hajlamot, aki viszont Ironmant teljesít, annak speciálisabb szűrővizsgálatokon kellene átesnie. Nemcsak genetikai betegségekre való hajlamot kell kimutatni, hanem a kóros sportszív kialakulásával is számolni kell. 35 év felett pedig már az infarktusra is ügyelni kell.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.