Fogadások rabja a Nemzet Sportolója

Fogadások rabja a Nemzet Sportolója

Kárpáti György
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 12. 10:15
Kárpáti György elárulta a Borsnak, hogy bízik a férficsapat végső sikerében, és bevallotta azt is, a szerencsejáték a nagy szenvedélye.
D. A.

A háromszoros olimpiai bajnok Kárpáti György megálmodta, hány aranyat ho­zunk haza az olimpiáról.

– Elég optimista vagyok, azt gondolom 9–11 aranyunk lesz. Sokan csak 6–8-at tippelnek. Általában bejön, amit gondolok, jók a megérzéseim – mondta Kárpáti, és nem véletlenül: öt olimpián játszott, edzőként háromszor vett részt a játékokon.

– Úgy látom, négy-öt csapat egyforma játékerőt képvisel a férfi pólótornán. Sokan mintha félvállról vennék a csoportmeccseket. Azt viszont nem tudom eldönteni, hogy a Benedek Tibor-csapat is közéjük tarto­zik-e, és ezért játszottunk három döntetlent. A 81 éves korábbi klasszis a meglátásait rendszeresen kamatoztatja, amikor fogad. Nem tud ugyanis nemet mondani a szerencsejátékra.

– A vízilabda mellett az egész életemre rányomta a bélyegét a szerencsejáték, pozitív és negatív értelemben egyaránt. A barátaim szerint az egész életem egy nagy játék – fedte fel titkát Kárpáti, aki azt már nem akarta bevallani, mekkora összegeket játszott el.

– Lehet egyszerre sok pénzt bezsebelni, például egymilliót, de aki azt mondja, hogy hosszú távon nyer, az nem mond igazat. Az olimpikonra nemrég rápirított kardiológusa, hogy lassítson, élje a nyugdíjasok életét, mert nem lesz jó vége. Kárpáti fittyet hány az utasításra.

– Le kéne már ülni a fenekemre, de nem tudok leállni. Az eredményeim, mondjuk azt, közepesen nem jók. De majd javulnak! A 2024-es magyar olimpiára tökéletesek lesznek! 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.