Sport

„Mindent a labdarúgásnak köszönhetek” – interjú a 75 éves legendával

Sz. S.

2016. július 16. szombat 21:00

<p>Szombaton ünnepelte 75. születésnapját Mészöly Kálmán, aki egykori válogatottbeli csapattársát, Albert Flóriánt nevezte meg minden idők legjobb magyar focistájának. E jeles napon örül annak, hogy ismerőse, Recep Erdogan államelnök átvészelte a török katonai puccsot.</p>

Kálmán, mit köszönhet a labdarúgásnak?

– Mindent – válaszolta Mészöly, az 1962-es chilei vb ötödik helyezettje. – Számos negatív, de még több pozitív esemény kísérte végig a pályafutásomat, mely úgy kerek és egész, ahogyan annak lennie kell.

Két alkalommal volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya, 1982-ben kivezényelte Fazekas Lászlóékat a spanyolországi vb-döntőbe is. Kalapot emelünk még ma is e tette előtt.

– Az valóban jeles fegyvertény volt, de bennem inkább az 1966-os angliai vb marad meg, amikor játékosként a liverpooli Goodison Parkban részese voltam a Brazília elleni diadalnak. Noha a sérült Pelé nélkül játszott riválisunk, de azért csak legyőztük 3-1-re a csoportunkban a vb-favorit dél-amerikai válogatottat.

Az egyik gólt Ön szerezte a 75. percben 11-esből. Volt valamiféle titka a büntetőrúgásának?

– A ellenfél ismerete. A Vasassal és a válogatottal is sokszor jártam dél-amerikai túrákon, ezért tudtam, hogy miként reagálnak a kapusaik a 11-esre. Aminek elvégzésére akkor Albert Flórián volt kijelölve, de odaszólt nekem: öreg, nincs kedved elvégezni helyettem? Miért ne?! Odaálltam és puff, bevágtam a labdát a jobb alsó sarokba. Gilmar kapusnak esélye sem volt, nem is vetődött.

Melyik volt a jobb magyar válogatott: az Önök 1966-os vb-csapata vagy az idei, a 2016-os, amelyik az Eb-n továbbjutott a legjobb tizenhat közé?

– Ezt nem nekem kell megítélnem. Viszont csodálatos volt megélni, amint tömegek köszöntötték labdarúgóinkat a Franciaországból való hazatérésüket követően a Hősök terén.

Számított-e a meglepően jó magyar kontinensbajnoki helyállásra?

– A selejtezők elején talán nem annyira, de a végére igazán belelendült a társaság.

A soros vb-selejtezők keménynek ígérkeznek. Mit tippel?

– Bár csak a csoportelső jut el a 2018-as oroszországi döntőbe, s ugye a mi csoportunkban szerepel az Eb-aranyérmes Portugália is, azért meg kell próbálni, hiszen kellőképpen összeállt most a mai magyar válogatott.

Kit tart a következő időszak legnagyobb magyar ígéretének?

 – Nagy Ádámot, aki igen jól járt azzal, hogy a Bolognához írt alá. Nekem egyből Détári Lajos egykori bolognai légiós szereplése ugrott be. Ádám tehetséges, ráadásul szerény, tehát sokra viheti.

Kit tart minden idők legnagyobb magyar labdarúgójának?

– Ez nem is lehet kérdéses: Albert Flórit, aki fájdalmasan korán hagyott itt bennünket örökre.

Szombatra virradóra török katonai puccsot élt át Törökország. Mivel Ön 1985-ben volt az ottani válogatott szövetségi kapitánya, bizonyosan kapcsolatba lépett egykori barátaival.

– Az események hatása alatt állok, nézem a tévét, és örülök, hogy Recep Erdogan államelnök, akit személyesen ismerek, jól jött ki ebből a nehéz helyzetből. Tehetséges politikusnak ismerem.

Az utóbbi hónapokban az egészségi állapotáról olykor rossz híreket hallhattunk. Most hogy érzi magát?

– Köszönöm. Volt két műtétem, s az egészségi állapotom jó.

További cikkek

Gyász

A féltestvérem volt – lesújtotta Csollány Szilveszter halálhíre az olimpiai bajnokot

Búcsú

"Azóta nem térek magamhoz" – így emlékeznek Csollány Szilveszterre a sporttársai

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fontos figyelmeztetést adtak ki rengeteg magyar autótulajdonos számára

borsonline.hu

Aprócska tangában pucsít a bombatesű pornós - 18+

origo.hu

43 évesen meghalt a magyar színész

feol.hu

Kishíján megölték a 16 éves fiút Sárkeresztúron

nemzetisport.hu

Gyász: Nem térek magamhoz – Berki Krisztián Csollány Szilveszter haláláról

origo.hu

Online ügyintézést vezettek be a pénzügyi békéltetőnél

kemma.hu

Május 1. úti gyalogosgázolás: megszólalt az édesanyjáért aggódó férfi

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: a francia válogatott a 2. félidőben átgázolt Montenegrón

life.hu

Berki Mazsi a házassága megromlásáról: "Krisztiánnal már nem tudtunk beszélgetni"