Káoszrekord a Hungaroringen

Káoszrekord a Hungaroringen

Forma–1
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 23. 17:14
Bors

Előbb a szakadó eső, majd a pályáról kicsúszó, és a védőkorlátba csapódó pilóták miatt kellett többször is felfüggeszteni az amúgy is csúszó Forma-1-es időmérőt a Hungaroringen. Szerencsére Markus Ericsson, Felipe Massa és Rio Haryanto is sértetlenül úszta meg a balesetet. Más kérdés, hogy a szerelőik éjszakába nyúlóan dolgozhatnak, hogy versenyképes állapotba hozzák az autókat a vasárnapi futamra.

Egyszerűen úgy tűnt, sosem lesz vége a kvalifikációnak, hiszen a pilótáknak komoly erőfeszítésébe került a vizes aszfalton tartani a versenygépeket. Végül a Forma-1 történetének új rekorderévé lépett elő a magyar tréning első szakasza (Q1), amely közel 75 percig tartott, ráadásul négyszer szakították meg piros zászlóval. Ehhez még hasonlóra sem volt korábban példa.

A versenyigazgatóságot azonban nem hatották meg a változatos időjárási körülmények, és a kitartó szurkolók legnagyobb örömére hagyták végigfutni a maratoni kvalifikációt, amelyet végül Nico Rosberg nyert meg.

Időmérő edzés:

  1. Nico Rosberg (Mercedes) 1:19.965

  2. Lewis Hamilton (Mercedes) 1:20.108

  3. Daniel Ricciardo (Red Bull) 1:20.280

  4. Max Verstappen (Red Bull) 1:20.557

  5. Sebastian Vettel (Ferrari) 1:20.874

  6. Carlos Sainz Jr. (Toro Rosso) 1:21.131

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.