Az olasz élvonalbeli középcsapat évi 500-600 ezer eurós (157-189 millió Ft) fizetéssel győzte meg az FTC 21 éves középpályását, akinek ötéves szerződtetésére bónuszokkal együtt több mint 5 millió eurót (1,6 milliárd Ft) fordítanak.
A Serie A-ban kilenc bajnokin pályára lépő Laczkó Zsolt szerint a fiatal játékos jobb üzletet is köthetett volna, de most nem az anyagiakat kell néznie.
– Biztos vagyok benne, hogy Olaszország jó választás számára – kezdte Laczkó, aki 2011-ben a Sampdoriában futballozott. – Imádják az olyan típusú középpályást, mint Ádám, aki kéri a labdát, sokat passzol és rengeteget mozog. Ezért is figyeltek fel rá. A Bologna jobb választás, mint a Palermo, amely kicsit bonyolult klub. Ott ha nem jönnek az eredmények, fejek hullanak, ez pedig nem feltétlenül jó egy fiatal játékosnak. Bolognában biztosabb helye lesz. Laczkó olaszországi karrierjének kezdeti nehézségeit szin- tén a sorozatos trénerváltás okozta. – Mint válogatott játékost tisztelni fogják, de senkit nem érdekel majd, mit csinált az Eb-n. Az edzéseken, a meccseken kell beverekednie magát a csapatba – vélekedett a védő. A Bologna a Lech Poznan magyar válogatott hátvédjét, Kádár Tamást is szerződtetni kívánja. Ôt 2 millió euróért (626 millió Ft) vásárolhatják ki lengyel klubjától.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.