Vakrepülés Kinyó extrém gyalogtúrája

Vakrepülés Kinyó extrém gyalogtúrája

túra
PUBLIKÁLÁS: 2016. június 08. 11:30
cs

Kinyó Zsolt szereti feszegetni teljesítőképessége határait. A Kósza becenévre hallgató sportember tíz éve kapott kedvet a gyalogláshoz, azóta már tízezer kilométernél tart, többek között végigment az El Caminón, megmászta a Kilimandzsárót, kisétált a londoni olimpiára és ötven nap alatt körbejárta Magyarországot.

De kiokusin karatésként és íjászként is jegyzik, utóbbiban több Guinness-rekord fűződik a nevéhez. Legújabb kihívásába, a Szent Márton zarándokút kétezer kilométeres távjának lesétálásába ma vág bele. A tervek szerint másfél hónap alatt járja meg a franciaországi Candes-Saint-Martint, így várhatóan július 21-én érkezik vissza Szombathelyre. 

– Épp 1700 éve született Szent Márton, a tours-i püspök, de nem direkt szerveztem erre az időpontra a sétát, egyszerűen most talált rám ez az út. Bár  véletlenek nincsenek – mondja Kinyó.

– Negyvenöt kilométerrel kezdek, és fokozatosan növelem majd a távot, de tíz-tizenkét óránál azért nem szeretnék többet talpalni naponta. 

Az útvonal nem könnyű, rá­adásul előre semmit sem szervezett le, így igazi vakrepülés lesz az út. S hogy miért csinálja?

– Ez nem csak teljesítménytúra, ilyenkor utazom belül is, letisztulnak, elrendeződnek bennem a dolgok. Végszükség esetére lesz ugyan nálam egy telefon, ám ki­kapcsolva, különben nem tudnék kiszakadni a mindennapokból, rácsodálkozni a természet csodáira. Ezzel együtt nem laza kis sétáról van szó, hiszen legalább két hét kell, amíg beáll a szervezetem a terhelésre. Egy idő után leesnek a lábujjkörmök, és a ruha meg a hátizsák is mindenhol kidörzsöli a testet.  

Egyetlen hátizsákba pakol

Kísérő nélkül, egyetlen hátizsákkal vág neki a kalandnak. S rutinos túrázóként tényleg csak a legszükségesebbeket viszi magával.

– Csupán egy hálózsákot, polifómot, egy pólót, egy pár zoknit, egy pulóvert és egy esőkabátot pakolok be, inkább mindennap mosok. A pajzs alakú sátramat meg kívülről fogatom rá. Ezenkívül még két liter ivóvizet viszek. Ha valamit megtanultam az útjaim során, az az, hogy nem jó cipekedni. A szállás és étkezés megoldásához mindig rögtönözni fogok, persze nem tervezem, hogy bogarakon és csigán élek majd, de ha egyszer-kétszer nem sikerül ennivalót szereznem, akkor tényleg a természethez fordulok.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.