Dombvári három számban indulhat Rióban

Dombvári Bence
PUBLIKÁLÁS: 2016. június 16. 10:15
<p>A honi kajak-kenu sportban vannak különleges rekordok, ám Dombvári Bencéé azok közül is kiemelkedik.</p>
Szabó Sándor

Sosem fordult még elő, hogy egy olimpián magyar férfi kajakos három számban induljon – állítja Kiss István, a Honvéd kajakosok edzője, márpedig a Vidi becenevű tréner egyik tanítványa, Dombvári augusztusban ezt megteheti.

– Frenetikus, amit az utóbbi hetek ezerméteres válogatóin művelt – áradozott Bencéről a tréner –, hiszen egyesben, párosban és négyesben is olimpiai rajtjogot szerzett. Igaz, a múlt hét végi válogató viadal után értesültem olyan próbálkozásokról, hogy kitessékelnék őt a kvartett tagjai közül...

Ami nem lett volna sportszerű, ám azóta elültek a hullámok: pótkvalifikációra egyébként sincs mód, mert a válogatási alapelvek egyértelműek, azokon nem változtathatnak. 

Dombvári a június 24–26. között rendezendő moszkvai Eb-n az egyest kihagyja, a négyessel, illetve Hufnágel Tiborral párban viszont lapátot ragad. 

– Amennyiben az Eb-n a magyar kvartett nem végez az első négy hely valamelyikén, Bence kikerül a riói négyesből. De mérget vehetnek rá, hogy marad a hajóban! Ebből fakadóan Rióban három számban lapátol, mert az olimpiai versenybeosztás ezt lehetővé teszi. Azon is folyt a vita, hogy nem bírja majd a hármas megterhelést, ám megnyugtatok mindenkit: képes lesz regenerálódni – állítja Kiss István.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.