Sport

Gyárfás Tamás reagált Görög Zita nyílt levelére

Bors

Létrehozva: 2016.05.25.

Forrás: Czerkl Gábor

Görög Zita kislányából aligha lesz úszóbajnok, mert a hétéves Lottit nem meri levinni az uszodába, annyi az erőszakolós botrány mostanában. A modell-műsorvezető a Facebook-oldalán közzétett nyílt levélben fakadt ki, és ment neki Gyárfás Tamásnak, a Ma­gyar Úszószövetség elnökének, akitől nyilatkozatok helyett megnyugtató válaszokat várna. 

Görög azért gurult méregbe, mert a Kiss László-eset után a héten az atlatszo.hu újabb erőszakolós ügyről rántotta le a leplet – harminc éve egy azóta elhunyt edző megerőszakolta a margitszigeti uszoda mellett Judit nevű tanítványát, a szakember mégis gond nélkül dolgozhatott tovább –, Gyárfás mégis az Eb-n megszerzett tíz aranyérem megünnepléséről beszélt a Blikknek.

– 1993 óta vagyok a szövetség elnöke, így nem tudok nyilatkozni az ügyről. Remekül szerepeltünk az Eb-n, szeretnék ünnepelni – mondta Gyárfás. 

Görög ugyan gratulált az elnöknek Londonhoz, de kiemelte: kevesen vannak, akik olyan házban akarnak élni, ahol bűncselekmény történt, márpedig Gyárfás most ilyen ház tetején trónol. Görög hozzátette, tudja, hogy nem Gyárfás követte el a szörnyűségeket, mégis az lenne a dolga, hogy minden fórumon biztosítsa a közvéleményt: erőszakosságok nem fordulnak elő többé az uszodákban. A celeb azt feltételezi, előbb-utóbb újabb megerőszakolt nők vesznek bátorságot, hogy az őket ért támadásokról a nyilvánosság előtt beszéljenek.

Gyárfás Tamás a Borsnak eljuttatott levelében reagált: 

"Kedves Zita!

Köszönöm megtisztelő sorait. Az elismerés a csapatot illeti.

Örülök, hogy hétéves kislánya úszik. Szerintem csodálatos sportágat választott. Lehet, hogy egyszer bajnok lesz, de biztosan egészséges ember, ha továbbra is folytatja.

Tudom, hogy nagy felelősség ilyet kijelenteni, de az uszodáktól ne féltse. Tény, hogy szörnyűségek bárhol előfordulhatnak, de higgye el a mi sportágunkra messze nem ez a jellemző.

Az 55 évvel ezelőtt történtek vétkesei megszenvedtek. Az újonnan közzétett 30 évvel ezelőtti esetet nem lehet minősíteni, mert szereplői számunkra ismeretlenek. Olvashatjuk a félelmetes statisztikákat miszerint a világban naponta több szexuális bűncselekmény történik, nem is beszélve a gyerekek bántalmazásáról. Szomorú, de ebben Magyarország sem kivétel. Ha úgy tetszik sajnálatos, hogy egy fél évszázaddal ezelőtti ügy állította a középpontba ezt a mindenkor rendkívül aktuális problémát.   

Mint ahogy joggal írja, az Ön számára az a lényeg, hogy „mi a helyzet most???” Az a fontos, amit kérdez: „tervez-e felvilágosítást?”

A londoni úszó EB előtti sajtótájékoztatón már bejelentettük, hogy a Magyar Úszó Szövetség gyermekvédelmi program kidolgozását kezdte meg, melynek koordinálására egy nemzetközileg is elismert szakembert, dr. Herczog Máriát – a Család, Gyerek, Ifjúság Egyesület és az Eurochild elnökét, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának korábbi tagját – kérte fel. A program prevenciós jellegű, azaz nem azért indítjuk, mert a bántalmazás mindennapos probléma lenne az úszósportban. A szövetség elsősorban a közvélemény erőteljes, negatív véleményének hatására lépett a kiegyensúlyozott, elégedett, egészséges gyermekek érdekeinek érvényesítéséért. Határozott szándékunk, kezdeményezésünk hozzájárul ahhoz, hogy az élet minden területén hasznosíthassák mindazokat a szakmai és módszertani tapasztalatokat, amelyeket összegyűjtünk, közzéteszünk. 

Tisztelettel tájékoztatom, hogy ennek érdekében pénteken délelőtt személyesen találkozom dr. Herczog Máriával a téma kiemelt szakértőjével, akivel már a konkrét lépéseket egyeztetjük. 

Az elmúlt napokban, így a londoni EB-n is több ország szakvezetőjével konzultáltam, melynek eredményeként a britek, a svédek és a hollandok e tárgyban született etikai kódexét már megkaptuk, vagy megkapjuk.

Természetesen a program kialakításában a legteljesebb mértékben számítunk az edzők, szülők, sportolók hathatós közreműködésére, legyen szó az úszósport, de ugyanúgy más sportágak képviselőiről vagy az élet bármely más területén tevékenykedőkről.

Őszinte tisztelettel:

Gyárfás Tamás"

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715093710
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715093710
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195027_auto_resized.jpg
ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195673_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715093710
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195468_auto_resized.jpg
travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715093710
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715093710
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715093710
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk