Puskás Ferenc neve ma már a legkülönfélébb termékekről köszön vissza – nyilván szigorúan a hagyományőrzés jegyében... –, de mindig vannak újabb és újabb próbálkozások. Az április végi könyvfesztiválra például megjelenik egy rajzokkal illusztrált mesekönyv, ami a legendás labdarúgó gyerekkorát idézi fel.
A Puskás Ferenc marketingjogait birtokló Puskás.com Kft. ezúttal talán az eddigi legjobb módját választotta Öcsi bácsi legendájának megőrzésére. Az ötvenes évek klasszisa a mai fiatalok számára a múlt homályába vész, ám története mesében felelevenítve fogékonnyá teheti őket.
A kötet azonban nemcsak ötletként, hanem üzletként sem utolsó. Egy-egy új, gyerekeknek írt könyvet általában 4-5000 példányban szoktak kiadni. A Puskás Öcsi kalandjairól szóló mű 2499 forintba kerül majd. Ez az összeg persze nem teljesen a céget illeti, de Szöllősi György, a Puskás.com Kft. csaknem ötvenzázalékos tulajdonosa azért így is bizonyosan szép kis summát tehet majd zsebre.
– Tévedés, ugyanis ebben a projektben nekünk elenyésző szerepünk van – reagált Szöllősi György. – Megvásároltuk a tehetséges fiatal rajzoló, Mayer Tamás Puskás-figuráját, azt pedig felajánlottuk a könyvet kiadó Alexandrának használatra. A bevételből csekély százalék illet minket.
Mindezt megerősítette Kemény Kristóf szerző is.
– A Puskás.com Kft. a szokásos módon jogdíjat kap az eladott példányok után. Szöllősi György egyébként korrekten állt az együttműködéshez, lektori és szakértői munkájáért speciel nem kért egy fillért se.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.