Sport

Kucsera a háziasszonyok kedvence

Sz. B.

Létrehozva: 2016.04.13.

Már a Nagy Duett első adásban szívükbe zárták a nézők a kajakos Adoniszt. Higanymozgását és jókedélyű előadásá Kucsera Gábor kisfia, Bence is díjazta.

Kucsera Gábor érthetetlen rutinnal debütált A Nagy Duett színpadán vasárnap este, kiderült, hogy a sportoló, ha egy buliban mikrofont közelébe jut, nem fél használni és addig szórakoztatja a nagyérdeműt, amíg rá nem oltják a villanyt.

– Az esküvőkön én vagyok az első, aki énekelni kezd. Nulla hanggal és nulla tánctudással, de annál nagyobb lelkesedéssel és higanymozgással csinálom a show-t, amin általában velem együtt mindenki jól szokott szórakozni – árulta eddig nem ismert előadói múltjáról az olimpiai bajnok, aki Liptai Claudia szerint egy csapásra a háziasszonyok kedvence lett. A tavaly drogfogyasztáson ért sportolónak szüksége is van a megerősítésre, ebben a műsorban sok oldalát meg tudja mutatni, ami a jelek szerint az első perctől kezdve működik.

– Remélem, hogy a nézőknek is tetszik, amit Henivel a színpadra viszünk. Az embereknek mindig az a dolog fog most már először eszükbe jutni a nevem hallatán, de bízom benne, hogy valamennyire már lecsengett, most talán egy másik oldalamat is megismerik a műsornak köszönhetően. Jólesett a sok szavazat, nem számítottam rá, mert versenyben van például Norbi és Réka, akiknek nagyon nagy a rajongótábora és Berki követőinek a száma is jelentős – tette hozzá Gábor, akit családja és barátai is támogatnak az énekes kihívásban.

– Azt mondták, hogy „Kucsikám, ez a tánc… Le a kalappal!” Vinnyogtunk a röhögéstől. Bence is megnézte és nagyon tetszett neki, Szabinak azt mondta, hogy „apa nagyon ügyes volt” és tapsolt. Azóta énekeli, hogy „Kuba” – mesél kisfia rajongásáról a Nagy Duett Fred Astere. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715105411
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715105411
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196899_auto_resized.jpg
ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715105411
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715105411
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715105411
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715105411
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715105411
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk