Kiss: Rátelepedett a focinkra a politika

foci
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 22. 10:15
Irányított bajnokságot, bundázást kiált a közvélemény a Puskás Akadémia és a Videoton szerdai sikerei kapcsán. A két, pontokra éhező „fideszes” csapat két „fideszes” csapatot győzött le.
Bors

Bántja az emberek igazságérzetét, hogy a második helyen álló MTK 1-0-ra kikapott Dunaújvárosban a kiesés elől menekülő Puskás Akadémiától. Sokak szerint szintén „törvényszerű volt”, hogy a már bajnok FTC ugyancsak kikap az európai kupaszerepléséért harcoló Videotontól (1-0). A Facebookot ellepő hozzászólások döntő többsége arról szól, hogy előre „letutizott” eredményekről van szó, amiket a politika befolyásolt. Az emberek úgy érzik, a bajnokságot „fentről irányítják”, ami teljesen tönkre- és érdektelenné teszi a küzdelmeket.

– Megértem a közvélemény dühét, még ha nem is értek vele egyet – árulta el Kiss László, korábbi többszörös maldív bajnok fociedző. – Sajnos a magyar futballra rátelepedett a politika. Ez ellenszenvet szült a szurkolókban, akik leginkább emiatt nem járnak ki az NB I-es meccsekre. Ráadásul az emberek annyira bizalmatlanokká váltak, hogy már semmilyen pályán elért eredményt nem hisznek el. A Puskás győzelme valóban váratlan, de 2002-ben a tökutolsó Vasassal mi is le tudtuk győzni az akkori listavezető MTK-t. A fociban ilyen előfordul. Azt is látni kell azonban, hogy a 12 csapatosra szűkített bajnokság semmilyen előrelépést nem hozott a magyar fociba.

Ezek az úgynevezett „fideszes csapatok”

Videoton

Tulajdonosa: Garancsi István, Orbán bizalmasa
A tulajdonos 2007-es színre lépése óta a klubba kiemelt állami megrendeléseket kapó cégek öntik a pénz. Időközben Garancsié lett az a Market Zrt., amely sorra kapja az államtól a stadionépítési projekteket.

Ferencváros

Elnöke: Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke
Kubatov 2011 óta tartó elnöklése alatt az FTC-t kormányközeli cégek támogatásával konszolidálták, sőt a leggazdagabb hazai fociklubbá emelték. A politikus listázta (listázza?) a választókat pártszimpátiájuk alapján, hogy a fideszeseket könnyebben lehessen mozgósítani.

Puskás Akadémia

Alapítója: Orbán Viktor miniszterelnök
Utánpótlás-nevelő egyesületnek indult, légiósokkal, rutinos focistákkal teletűzdelt, kiesés elől menekülő NB I-es csapat lett belőle. A 2013-ben kiharcolt feljutás óta az élvonal egyik legnagyobb költségvetésből működő csapata.

MTK

Elnöke: Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője
A Várszegi-érát követően az MTK-t 2011-től a Fidesz egyik alapítójának, Deutsch Tamásnak a testvére, Deutsch Péter és tulajdonostársai működtetik. A politika leginkább infrastrukturális támogatásban érhető tetten.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.