Mint azt a Bors korábban megírta, Győri Gábor a neten gyűjtött pénzt – a zenész Sickramat példáján felbuzdulva -, hogy egy vidéki mozgássérült otthonból jobb körülmények közé, Csobánkára költözhessen.
2,7 millió forint jött össze, így azóta már át is hurcolkodott. A másik vágya pedig az volt, hogy részt vehessen Michelisz Norbert hazai versenyén. Mert pénze ugyan már volt a jegyre, de segítőkre volt szüksége, akik kiviszik a ringre. Nos, a Hungaroring Sport Zrt. jóvoltából szombaton nemcsak a mogyoródi nézőtérig jutott, hanem egyenesen a gyári Honda-csapat bokszáig, ahol kedvence fogadta.
- Hallottam már Gáborról, de személyesen eddig még nem volt alkalmunk találkozni. Nagyon örülök, hogy most sikerült – mondta Michelisz, aki tolókocsiban ülő rajongóját megajándékozta egy dedikált lökhárítóval, hogy legyen valami kézzel fogható emléke is erről a hétvégéről, majd megmutatta neki a versenygépét.
Gábor egyébként elárulta, nem először jár a mogyoródi pályán, egyszer már sikerült a helyszínen megnéznie egy túraautó-vb futamot, de ez a mostani látogatás mindenképpen emlékezetesebb marad számára Norbi miatt. Most már csak azért szorít, hogy a versenyző vasárnap dobogóra állhasson.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.