Totti: van-e élet a Róma után?

Francesco Totti
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 27. 11:15
Bizonytalan Francesco Totti jövője, a Róma focistája idén tölti be a negyvenet, 1993 óta erősíti klubját, amely nem hosszabbít vele. Kevesen tudnak ilyen helyzetben új életet kezdeni.
T. R.

Totti számára eseménydús ez az év, hiszen nem csak a futballjövőjét illetően kell döntenie, de a napokban megszületett harmadik gyermeke. A futball-legenda 16 évesen mutatkozott be az együttesben, több mint húsz év alatt 750 meccsen 300 gólt szerzett. Mégis hezitál a klub, hogy mi legyen vele. A számtalan rekorddal bíró középpályás – például ő a legidősebb BL-góllövő – felesége, Ilary Blasi tévés személyiség nemrég megszellőztette, hogy férje idény végén visszavonul, más hírek szerint Totti annyira ragaszkodik karrierjéhez, hogy azon tűnődik: elfogadja-e a New York City vagy a Leicester City ajánlatát.

Amerikában és az arab világban sok egykori klasszis próbált már szerencsét – Thierry Henry, Steven Gerrard, Xavi –, de olyan ritkán fordul elő, hogy egy nagy európai klub korszakos legendája, aki az adott klubban nevelkedett, más komoly bajnokságban próbálja ki magát: a realos Raul a Schalkéban jól játszott, a szintén a Realból elküldött Iker Casillas a Portóban nem járt sikerrel.

Totti helyzetét megkönnyítené, hogy a Leicester City edzője az a Claudio Ranieri, akivel Rómában már dolgozott együtt, de hogy képes lenne-e helytállni egy teljesen más közegben... Nos, erre tényleg csak akkor kapunk választ, ha kipróbálja magát. Mindenesetre Ranieri félretette neki a 10-est mezt...

Nagy a szája is

Totti focizni is tud, na és nagyokat mondani, korábban azt nyilatkozta, hogy 12 évesen veszítette el a szüzességét, hogy élete első felnőtt meccsen lőtt gólja előtt eltervezte a gólöröme koreográfiáját, de menet közben elfelejtette, legnagyobb ellenfele a brazil Ronaldo volt és, hogy együtt akar dolgozni José Mourinhóval – nos, ez már nem fog összejönni neki. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.