Michael Schumacher nekihajtott egy lámpaoszlopnak

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 13. 09:30
Miközben sok, az autósportért rajongó drukker azért fohászkodik, hogy a hétszeres F1-es világbajnok autós, Michael Schumacher gyógyuljon fel majdnem végzetes síbalesete után, itt van néhány tény, amit csak kevesen tudnak róla.
Bors

1. Kedvenc használati tárgya, ereklyéje egy afrikai gyártmányú gyöngyös karkötő, amit a feleségétől, Corinnától kapott. A nagy becsben tartott emléktárgy eltűnt a hóban, amikor Schumi bukott a sílécével, és azt azóta sem lelik.

2. Egyenesen megtiltotta a fiának, Micknek, hogy autóversenyző legyen, sokkal inkább a teniszsport és a labdarúgás felé irányította. Csakhogy a kis Schumacher fittyet hányt az egészre, most az F4-ben verseng.

3. A korábbi klasszis pilóta kedvenc filmje A bárányok hallgatnak.

4. Már négyéves korában nekiment egy lámpaoszlopnak. Akkor a szülei egy pedállal hajtott kis gokartba motorkerékpár motorját szerelték be, Michael pedig azonnal csókolózott az oszloppal. Szerencsére megúszta baj nélkül.

5. Sose kedvelte a luxusautókat, a síbalesetéig egy Fiat Cromát hajtott. A versenyzéstől történt visszavonulása alkalmával kapott Ferrari FXX-be sose ült bele.

6. A Cars című filmben John Lasseter rendező külön passzust szentelt a pályafutásának, azt szerencsére már 2005-ben filmre vették, az alkotásban egy Ferrari F430-asról mesélt igen nagy szeretettel.

7. Két lovas-farmja van, egy Svájcban, a másik az Egyesült Államokban, Texasban. Lánya, Maria Eb-aranyérmes lóversenyző. Volt idő, amikor Schumacher is ügyesen ülte meg a lovakat.

8. Azt azért sokan tudják, hogy Schumi kiváló futballista, szerette nézni és művelni is a focit. Első amatőr-csapatában – micsoda véletlen – az edzőjét Patrick Ferrarinak hívták.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.